Egyre mélyebb gödörbe kerül Maria Arena, az Európai Parlament szocialista képviselője, akire már hetekkel ezelőtt rávetült az Eva Kaili EP-alelnök körül kirobbant korrupciós botrány árnyéka, ám máig nem került a vádlottak közé. Mostanra viszont sorra derülnek ki visszásságok vele kapcsolatban is. Például az, hogy „elfelejtette” bejelenteni, hogy egy korábbi katari útját teljes egészében az arab ország kormánya fizette. 

Maria Arena
 

Az ügyre a Politico cikke hívta fel a figyelmet. Maria Arena neve azért merült fel már többször is az ügyben, mert szinte minden szál hozzá vagy az általa elnökölt emberi jogi albizottsághoz, a DROI-hoz vezet. Ezért is különösen furcsa, hogy emberi jogi bizottsági vezetőként elutazott Katarba, a repülőjegyét és szállását pedig teljes egészében a katari kormány fizette. Arena pedig ezt érdekes módon nem jelentette le az EP-nek, ami miatt most pénzbüntetésre számíthat. 

A lap cikke szerint akár 10 140 eurós büntetést is kaphat, és egy évre eltilthatják attól, hogy az EP-t képviselje. Ilyenre azonban nagyon ritkán kerül sor, és feltehetően ez fájna a legkevésbé Arenának, aki egyébként a titkárára kente az egész ügyet, mondván, ő nem adta be a szükséges papírokat. 

Arena maga hetek óta tagadja, hogy bármilyen korrupcióban érintett lenne ő vagy az általa vezetett szervezet, de egyre többen gondolják úgy Brüsszelben, hogy a DROI nem más, mint egy zombiszervezet, amely diktatúrák játékszerévé vált:

pénzért cserébe szépeket mondanak olyan országokról, amelyekben egyébként lábbal tiporják az emberi jogokat. 

A cikkben külön kiemeltek egy DROI-ülést, amelyet az Antall József néhai magyar miniszterelnökről elnevezett brüsszeli épületben tartottak. Ezen, alig fél évvel a katari labdarúgó világbajnokság előtt, egy szó sem esett a torna házigazdájáról és az ottani vendégmunkások helyzetéről, miközben akkor már folyamatosan erről szóltak a hírek. Helyette Katar régi riválisainak, Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek a jogsértéseit vették górcső alá. 

Érdekesség, de a cikk elején említett katari kirándulás épp a május 10-i ülés előtt volt: Arena 8-án és 9-én járt az arab országban. A képviselő az útról annyit mondott: ő csak egy meghívásnak tett eleget, nem tett semmi rosszat, de elnézést kér titkára nevében is amiatt, hogy nem jelentették be, ki állta a költségeket. 

Katari vb: nem a németek, nem a brazilok: a nepáliak a torna legnagyobb vesztesei

A szurkolók csalódottsága eltörpül a vendégmunkások megpróbáltatásai mellett.