Trump őszintén elárulta, mi fog történni, ha tárgyalt Putyinnal: két forgatókönyvet tárt a világ elé
Az egész világ Alaszkára figyel péntek este, ekkor kerül ugyanis sor az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország első számú vezetőinek személyes találkozójára. A megbeszélés órákon belül kezdetét veszi. Donald Trump még utoljára nyilatkozott egyet előtte.

Az amerikai elnök a CNN-nek azt mondta, hogy ha a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartandó csúcstalálkozó rosszul alakul, akkor hamar feláll majd, és faképnél hagyja a Kreml fejét.
„Úgy gondolom, hogy a találkozónk nagyon jól fog alakulni. Azonban ha valamiért mégsem így lesz, akkor nagyon gyorsan hazamegyek” – jelentette ki Donald Trump.
A republikánus politikus pénteki kijelentése egybecseng azzal, amit egy nappal korábban a Fox Newsnak nyilatkozott. Trump akkor arról beszélt, hogy ha rosszul sikerül a találkozó, akkor utána nem fog senkit felhívni, hanem egyszerűen csak hazamegy. Viszont ha jól sikerül, akkor bősz telefonálásba kezd, fel fogja hívni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és az európai vezetőket is.
Ez várható Donald Trump és Vlagyimir Putyin tárgyalásán
Donald Trump és Vlagyimir Putyin találkozója helyi idő szerint délután 3 órakor, magyar idő szerint este 9 órakor kezdődik. A Fehér Ház tájékoztatása szerint az elnök várhatóan helyi idő szerint pénteken este 9:45-kor, magyar idő szerint szombat hajnali 3:45-kor indul vissza Anchorage-ból Washingtonba.
A találkozó kapcsán Trump nem ígért biztonsági garanciákat Ukrajnának az orosz-ukrán háború befejezését célzó megállapodás részeként. Elmondta, hogy nyitott minden ilyen ötletre, de szerint Európának kell kezdeményeznie.
Arra a kérdésre, hogy Washington fog-e biztonsági garanciákat felajánlani Kijevnek egy esetleges békekötés esetén, csak annyi válaszolt, hogy talán igen, de ezek az intézkedések nem foglalják magukban azt, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz.




