BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A belügyminiszterrel egyeztetett Orbán Viktor

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A miniszterelnök szerint az államnak kötelessége megvédeni a gyerekeket a genderideológiától.

Elsősorban a gyerekek genderideológiával szembeni védelméről és más oktatási kérdésekről egyeztetett pénteken több órán keresztül Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszterrel és a kormány több tagjával, illetve államtitkárával a Karmelita kolostorban – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Közösségi oldalán a kormányfő azt írta: az óbudai iskolában történtek szülőként megrázták és felháborították.

ORBÁN Viktor; PINTÉR Sándor
Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában elmondta, hogy az óbudai iskolában történtek miatt a belügyminisztertől a nap folyamán nagyon világos választ vár arra, hol vannak azok az állami emberek, akiknek az a dolguk, hogy vigyázzanak a gyerekeinkre. Hozzátette, 

csak akkor tudjuk megvédeni a gyerekeinket a genderideológiával szemben, ha bemutatjuk a felmerülő veszélyeket, és itt az államnak kötelessége van.

Orbán reggel elmondta, hogy a genderideológia nem egy hülyéskedés vagy épp jópofa marháskodás, és nem is trendi dumcsi, hanem egy olyan veszély, amely ellen meg kell védeni a gyerekeinket.

Este pedig közösségi oldalán írt arról, mennyire megrázták és felháborították szülőként az óbudai iskolában történtek. „Politikusként az a feladatom, hogy mindent megtegyek azért, hogy ilyen soha többet ne fordulhasson elő. Ezért ma délután egyeztettem Pintér Sándor belügyminiszterrel. Gyermekeink védelme az első és legfontosabb!” – írta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.