Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki Japán irányába, miután Phenjan három nap alatt már a második fegyverteszteléssel reagált Dél-Koreának és az Egyesült Államoknak a csendes-óceáni térségben zajló közös hadgyakorlatára. Szöul szerint a rakétákat az észak-koreai fővárostól, Phenjantól északra fekvő, az ország nyugati tengerparti részén található városból lőtték ki hétfő reggel. Tokió szerint mindkét rakéta a tengerbe csapódott a Koreai-félsziget és a Japán között található különleges gazdasági területen, de sem légi, sem vízi járműben nem keletkezett kár.
A japán és dél-koreai értékelések szerint Phenjan rakétái legfeljebb 50-100 kilométeres magasságig jutottak, és becsapódás előtt 340-400 kilométeres távolságot tettek meg. Észak-Korea lépését gyorsan elítélték szomszédos riválisai, Japán pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) azonnali és rendkívüli összehívását kezdeményezte. Kim Dzsongun észak-koreai vezető politikailag igen befolyásos nővére már vasárnap további válaszlépésekkel fenyegetőzött Szöul és Washington közös katonai gyakorlata miatt – közölték phenjani hivatalos források.
A Csendes-óceán hadszíntérként való használata csak az amerikai erők tevékenységétől függ
– hangsúlyozta Kim Jodzsong a KCNA hivatalos észak-koreai állami hírügynökség által vasárnap este kiadott közleményében. A nyilatkozatot azt követően hozták nyilvánosságra, hogy Phenjan interkontinentális rakétát lőtt ki szombaton. A közleményben további, példa nélküli válaszlépésekkel fenyegetőzött az Észak-Korea által inváziós főpróbának tartott dél-koreai–amerikai hadgyakorlat kapcsán.
Szakértők szerint Phenjan a rakétatesztelésekkel fegyverarzenálját bővíti, amellyel végső soron tárgyalási potenciálját igyekszik növelni az Egyesült Államokkal szemben. Észak-Korea 2022-ben újabb éves csúcsot állított fel rakétatesztelésben: több mint 70 rakétát lőttek ki, és Phenjan elfogadott egy törvényt is, amely lehetővé teszi atomfegyverek megelőző használatát katonai konfliktusok egy sor lehetséges forgatókönyve esetén.