BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folyamatosan küldi Kijev Bahmutba az újabb és újabb egységeket, ellencsapásra készülhetnek

Az oroszok lassan haladnak csak előre, ezt használná ki az ukrán hadsereg az újabb katonákkal.

Nem adja fel Kijev Bahmutot: folyamatosan újabb és újabb ukrán katonákat küldenek az ostromlott város környékére. Erről az orosz RIA Novosztyi hírportál számolt be a szakadár luhanszki régió egyik nyugdíjazott tisztjére hivatkozva. Andrej Marocsko szerint a katonai hírszerzés jelentéseiből kiderül, északnyugaton és délnyugaton is jelentős csapatmozgásokat figyeltek meg. 

Ukraine's Chasiv Yar amid Russian attacks
Fotó: Anadolu Agency via AFP

A jelentések szerint az ukránok akkora erőket csoportosítottak át Bahmut környékére, hogy könnyen lehet, az orosz előrehaladás lelassulása miatt most úgy látják, elérkezett a visszavágás ideje, és offenzívát indíthatnak a támadók ellen. 

A Wagner-csoport vezette orosz hadsereg ugyan elfoglalta a település keleti részét, de teljesen bekeríteni nem tudta, és folyamatos nehézségekkel küszködnek, alig kapnak lőszert, ráadásul a veszteségeik is egyre nagyobbak. 

Bár Kijevben többen arról győzködték a katonai vezetést, hogy adják fel a várost, végül maga az elnök, Volodimir Zelenszkij is úgy döntött, hogy ki kell tartani. Feltehetően emiatt is küldik az újabb egységeket, hogy enyhítsenek az ostromlott védőkre nehezedő nyomáson. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.