Közélet

Svájc inkább megsemmisíti rakétáit, de nem küldi őket Ukrajnába

Pedig még csak a semlegességüket sem kellett volna feladniuk, elegendő lett volna a rakétákat visszaadni a briteknek.

Nem adja át Rapier légvédelmi rakétáit Ukrajnának Svájc. Az alpesi ország vezetése úgy döntött, hogy inkább megsemmisítik a fegyverkészletet, de nem adják át a harcoló félnek. Pedig ezt most könnyedén, semlegességük megőrzésével megtehették volna

Fotó: AFP

Az ügyről az unian.net ukrán portál írt, amely szerint Svájc nemrég leselejtezte az 1980-as éekben vásárolt Rapier rendszereket és maradt nagyjából 60 rakétarendszerük, amit Kijev szívesen átvett volna tőlük. Bár ezek már nem a legmodernebb technológiát képviselik, helikopterek és drónok ellen mégis remekül be lehetett volna vetni őket, hogy védjék a civil infrastruktúrát az orosz támadásoktól. Ám Ukrajna hiába várta, Svájc nemet mondott. 

Pedig a hírek szerint úgy is átadhatták volna a fegyvereket, hogy teljesen semlegesek maradnak. A svájci törvények szerint ugyanis van egy olyan jogi kiskapu, amely szerint mindenféle következmény nélkül visszaküldhették volna a rakétarendszereket az eredeti országba, azaz az Egyesült Királyságba. 

Ismerve London és Kijev közeli viszonyát, nem nehéz elképzelni, hogy ezek után a Rapierek hol kötöttek volna ki. 

Ehelyett viszont Svájcban inkább a megsemmisítés mellett döntöttek, amely kiborította a fegyverszállításokat sürgető politikusokat. Francois Pointe, zöldpárti liberális képviselő például abszurdnak nevezte, hogy lemondanak ilyen védekező fegyverekről. 

Svájc ugyan bevezetett néhány szankciót Oroszország és orosz oligarchák ellen, de fegyvert nem hajlandó továbbra sem adni Ukrajnának, mint ahogy azt is tiltja, hogy svájci gyártmányú fegyvereket küldjenek más országok Kijevnek. 

 

fegyverszállítások Svájc Ukrajna
Kapcsolódó cikkek