BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brit bírságot kapott a TikTok, mert százezerszám engedte be a gyerekeket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az alkalmazás nem tartotta be a korhatáros szabályokat, ám a bírság összege nem túl nagy.

Megsértette a brit adatvédelmi törvényt a TikTok, ezért a helyi adatvédelmi hivatal 12,7 millió fontos (5,5 milliárd forint) bírságot szabott ki az alkalmazással szemben – közölte az ország Információbiztosi Hivatala (ICO) kedden.

Tiktok,App,Logo,On,Screen,And,A,Finger,Pointing,At
Fotó: Shutterstock

Az ICO szerint a TikTok 1,4 millió 13 év alatti brit gyereket engedett fel a platformjára, noha hivatalosan 13 év alattiaknak nem engedi fiók létrehozását. John Edwards információügyi biztos szerint, ahogy a fizikai, úgy a digitális világban is vannak törvények a gyerekek biztonsága érdekében, amelyeket a TikTok nem tartott be, amikor szülői engedély nélkül engedte tevékenységüket az interneten.

A szabályokat az ICO szerint 2018 májusától 2020 júliusáig megszegő vállalat feltehetően követte is a gyerekek tevékenységét, ami könnyen vezethetett ahhoz, hogy ártalmas tartalmakat kínáljon számukra.

A kínai alkalmazás szóvivője közölte, hogy 

nem értenek egyet a döntéssel, de örülnek, hogy a bírság összege csökkent a tavaly kilátásba helyezett 27 millió fonthoz képest.

Az ICO bírsága számos kormány azon döntése után lett kiszabva, amely a hivatalos eszközökön megtiltja az alkalmazás használatát – írja a Reuters.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.