BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Súlyos csapást mért a járvány az amerikai hadseregre: elhíztak a katonák

Még az aktív szolgálatban lévők is jelentős túlsúlyt szedtek fel a korlátozások miatt.

Egy új kutatás szerint súlyos elhízást okozott a koronavírus járvány az amerikai katonák között: csak a szárazföldi erőknél majdnem tízezer aktív szolgálatban lévő szedett fel extra kilókat 2019 februárja és 2021 júniusa között – ez a vizsgált személyzet majdnem negyede. Hasonlót tapasztaltak a haditengerészetnél és a tengerészgyalogságnál is.

Us,Soldiers.,Us,Army.,Usa,Patch,Flag,On,The,Us
Fotó: Bumble Dee


„A hadseregnek összpontosítania kell arra, hogyan szerzik vissza az állóképességüket a katonák” – figyelmeztetett a kutatás vezetője, Tracey Perez Koehlmoos. A túlsúlyos és elhízott katonák ugyanis nagyobb eséllyel sebesülnek meg, és kevésbé képesek megfelelni a szolgálat fizikai követelményeinek.
 

Az amerikai hadsereg évente 650 ezer munkaórát veszít el a túlsúllyal és elhízással kapcsolatos egészségügyi problémák miatt,

 ezek a jelenlegi és egykori katonák, valamint családtagjaik esetében több mint 1,5 milliárd dolláros költséget jelentenek.
Azt még nem tudni, hogy azóta miképpen alakult a katonák súlyhelyzete, de  Koehlmoos szerint nincs jele annak, hogy a trend megfordult volna. Az elhízás tehát tartós problémát jelent a harci képességet illetően. Annál is inkább, mert a főtisztek már egy évtizede folyamatosan figyelmeztetnek a probléma súlyosságára, a járvány csak aláhúzta, milyen fontos sürgős lépéseket tenni, számolt be az AP hírügynökség.
A 2022-es pénzügyi év volt az első, amikor az amerikai erők nem tudták teljesíteni a kitűzött toborzási célt, 1500 újonc hiányzik – ez a nyugállományba vonultak negyedének felel meg. Ennek nagyrészt az az oka, hogy 17 és 24 év közötti amerikaiak háromnegyede alkalmatlan a katonai szolgálatra valamilyen okból – például azért, mert túlsúlyos. Ez az elutasítás fő oka, több, mint a jelentkezők tizedét érinti.
 

A helyzet elkeserítő. Drámai nemzetbiztonsági helyzettel nézünk szembe

 – figyelmeztetett Stephen Cheney, a tengerészgyalogság nyugalmazott dandártábornoka, egy másik jelentés szerzője e témában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.