Szegény Merkel a Nagykereszt mellé taps helyett füttyszót kapott – ezért

Egyértelműen a legnagyobb befolyású európai politikusnak tartották, még hivatalban volt, amikor kurzusfilmet forgattak róla, és távozása után kevesebb mint másfél évvel a csak politikai óriásoknak járó legtekintélyesebb állami díjat vehette át hétfőn Angela Merkel. A reakciók azonban olyan mértékben ellentmondásosnak mutatják lezárt munkáját, amire kevesen gondoltak volna a 2005 és 2021 közt eltelt négy kancellári periódusa alatt.

Merkel hétfőn ünnepélyes körülmények között Frank-Walter Steinmeier államelnöktől vette át a legmagasabb német érdemrendet, amelyet előtte csak a kiemelt történelmi személyiségek közé emelkedett Konrad Adenauer – az unióalapító – és Helmut Kohl – az ország-újraegyesítő – kancellár kapott meg.

Az eseményről szóló előzetes beszámolók, illetve híranyagok gyakorlatilag egyikéből sem maradt ki, hogy a hatalmas elismerés, a Grosskreuz az egykor ünnepelt politikus számára bírálatok – angolul criticism, németül Kritik – közepette érkezik. Ez jobbára már a cikkcímekbe is bekerült, és egyes értékelések szerint ezek erőssége növekvő trendet mutat. Nem német belpolitikáról van szó – Merkel öröksége a világmédiába vonult be ezen a megfacsarodott módon.

Az alapkérdés, amelyet a kritikusok felvetnek, hogy olyan állapotban adta-e át az országot utódainak 16 évnyi kormányzás után, amilyenben lehetett volna, a válaszuk pedig az, hogy nem. 

Általában elismerik, hogy Merkel eredményesen őrizte meg saját kancellársága idején Németország tekintélyét. Többnyire azt is, hogy sikerrel navigálta át a nemzetközi válságok sorozatán az országot – bár e tekintetben már vannak kétkedők. 

– ez a kérdés már sokakat ingerel bírálatra. A politikából való távozása óta visszavonultan élő Merkelnek lesz mire reflektálnia készülő emlékirataiban.

Még az érdemrendet adományozó Steinmeier is megkapta a magáét a médiában, főleg a németben. Egyrészt, mert nem hagyott több időt, hogy történelmi távlatban legyen megítélhető a kancellár tevékenysége. Másrészt, mert Merkel egyik külügyminisztere volt, és leginkább mert sokan emlékeznek szívélyes találkozóira Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

Az utóbbiak ma már szinte bűnnek számítanak a német médiában, és a viszony Oroszországgal az egyik fő csapásirány magát Merkelt illetően is. Nem csak a németeknél: a brit média is szinte egyértelműen kiemeli ezt a tényezőt a Merkelt érő kritikák közül.

Nem látta előre, hogy az oroszokról le kell válni

Angela Merkel 2005-ben lett kancellár, és az a kritika, hogy nem látta előre a kenyértörést Oroszországgal, és nem készült fel a globalizáció bukására abban a formában, ahogy évtizedekig ismertük, igaztalannak tűnhet, hiszen az ukrajnai háború kitöréséig alig volt, aki ezt jósolta volna. 

Mindenesetre egybevág a jelenlegi hivatalos német és nyugati értékelések zömével, és a kritikusok azt is megjegyzik, hogy azért mindennek voltak bőven előjelei, beleértve a Krím majdnem egy évtizede történt orosz annektálását. Ugyanehhez a témához kapcsolódik, hogy szintén Merkel nevéhez fűzik kritikusai azt a malőrt, hogy a német hadsereget felkészületlenül érte az Európában kirobbant háborús konfliktus és a hatalmas ukrán igény a katonai segítségre.

Az oroszokkal szemben keményvonalas brit média jelentéseiből Merkel díjáról ez a vonal nem maradhatott ki, a mértékadó The Times például ezzel a címmel írt előzetest: 

Visszafogott, óvatos stílusát sokan dicsérték, de bírálói szerint kormányzása függésben hagyta Németországot az orosz energiától és a kereskedelemtől Kínával, „omladozó infrastruktúrával és krónikusan felkészületlen hadsereggel”. A 2015-ös migránsválságban alkalmazott nyitott határ politikája szintén vitatott – tette hozzá a brit lap.

A nagy válságkezelő félrekezelte a válságot?

A The Times egyáltalán nincs egyedül azzal, hogy így mutatja be Merkel migránspolitikáját, ami szembeállította a kancellárt például Magyarországgal (mely utóbbi politikájára azonban a Merkelt kritizáló nyugati jelentések sem pazarolnak dicséretet, sőt például a német Der Spiegel véleménycikkében Nikolaus Blome kolumnista még bele is rúg Orbán Viktor magyar miniszterelnökbe, Merkel stílusával kontrasztba állítva Berlusconi, Sarkozy, Kazcynski, Kurz, Johnson és Trump oldalán).   

A német állami Deutsche Welle munkatársa már tavaly nyáron, néhány hónappal az ukrajnai háború kitörése után azért volt „csalódott ”, mert Merkel nem gyakorolt önkritikát Oroszország-politikája miatt. Hétfőn külön anyagot adtak ki arról, hogy „Németország vitatja Merkel örökségét”. A díjátadásról szóló tudósításukban megemlítik, hogy Merkelt bírálják, mert nagy mennyiségben vásárolta a földgázt az oroszoktól, és 2015-ben ő segített tűzszünetet elérni a Kijev ellen lázadozó Kelet-Ukrajnában.

Az eurózóna válságát a megfigyelők szerint Merkel jól kezelte, az Oroszországhoz kapcsolódó válságra nem készült fel a bírálók szerint, a migránsválságot illetően pedig politikai alapon oszlanak meg továbbra is a vélemények, főleg Németországban. 

Miközben a Der Spiegelben Blome a Merkel-szocikat emlegeti – a baloldaliakat, akiket a konzervatív Merkel középre húzódása meggyőzött –, a brit The Guardian a volt kancellár CDU-s párttársát, Carsten Linnemannt idézi, aki egy televízióműsorban azt mondta, Merkel hozzájárulása nagy, főleg a nemzetközi téren, de különösen a belpolitikában

A szarvashibák közt említi a döntését a 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófa után arról, hogy Németország megszabadul az atomenergiáról, mivel nem gondolták át, hogy mi lesz helyette. „Nem volt átgondolva, pontosan hogyan szeretnénk észszerűen önellátókká válni az energiaellátásunkat illetően” – mondta. Az energiaügyi rögtönzések politikájával a Handelsblatt keddi cikke szerint Merkel utódai sem szakítottak, akik a napokban – miután az enyhe tél segített elkerülni az energiahiányt – lekapcsolták az utolsó megmaradt német atomerőművet is.

Merkel menekültpolitikáját a CDU-alelnök egyenesen égbekiáltó kudarcnak nevezte, mert