BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Von der Leyen szerint jobban kell figyelni az EU érdekire Kínával szemben

Az ázsiai országban működő európai cégek egyre inkább hátrányba kerülnek egyébként. Hszi Csin-ping a gazdasági együttműködés előnyeit hangsúlyozta.

Egyre kevésbé kiegyensúlyozottak az EU és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke szerint. A politikus erről a kínai vezetéssel folytatott pekingi megbeszélést követő sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön. Hszi Csin-ping kínai elnök a gazdasági együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

Fotó: Dati Bendo / EC – Audiovisual Service

Az EB elnöke Emmanuel Macron francia államfővel utazott Kínába , ahol április 5–7. között tartózkodik. Von der Leyen kiemelte, hogy az EU és Kína közötti kereskedelem volumene tavaly napi 2,3 milliárd eurót tett ki, ám hangsúlyozta, hogy 

az egyenlő feltételek megteremtése érdekében az EU éberebben figyel oda érdekeinek a védelmére és a kínai függőségre.

Von der Leyen szerint a Kínával együttműködő európai cégek kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a kínaiak. „A mai üléseken hangsúlyoztam, hogy foglalkozni kell a függőséggel és az érzékeny technológiák exportjával kapcsolatos egyensúlyhiányokkal és kockázatokkal” – tette hozzá.

Az uniós vezetővel való tárgyalást követően Hszi Csin-ping kínai elnök elmondta, hogy Kínának és az Európai Uniónak kapcsolataikban a gazdasági együttműködésre kell összpontosítaniuk, a kölcsönös előnyökre és az eredményekre. Támogatniuk kell továbbá a gazdasági globalizációt és a kereskedelem liberalizációját, mélyreható párbeszédet kell folytatniuk a gazdasági és kereskedelmi együttműködésről, és mindkét fél számára elfogadható megállapodásokat kell kötni tárgyalások révén – tette hozzá.

Hszi szerint Kína az EU fontos partnere az energetikai vagy épp inflációs problémák megoldásában, és hozzájárul az unió versenyképességének a növeléséhez is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.