Vegyes eredményekkel zárultak a Sotheby’s tavaszi aukciói is a New York-i aukciós héten, amikor két fontos árverést tartottak Now and Contemporary (Mostani és kortárs) címen május 18–19-én. Nagy meglepetést és zajos morgást keltett az árverési teremben, amikor az első nap egyik sztártételét, az előzetesen 12–18 millió dolláros becsértékkel ellátott 1998-as, Haze Days (Ködös napok) című Yoshitomo Nara-festményt akkor vonták vissza, mikor az árverés már zajlott.

Kieselbach Galéria
Fotó: Kieselbach Galéria

Nara életműkiállítása éppen most látható a bécsi Albertina Modern Múzeumban, és napjaink egyik felfutóban lévő fontos kortárs művésze. Az első aukciós nap, a „The Now” anyagának összleütése 30,1 millió dollár lett, ami jóval alacsonyabb az előzetesen várt 42,4 millió dolláros összértéktől.

A legdrágább tétel egy monumentális Laura Owens-festmény lett, amely 1,4 millió dolláros leütési árával valamivel alatta maradt az 1,5 millió dolláros előzetes becsértékének.

A Sotheby’s jobban szerepelt a második napon, a „Contemporary” részben, ahol az eladásra kínált öt tétellel 96 millió dolláros összleütést kalapáltak össze, ami alig maradt el az előzetesen várt 98 millió dolláros becsértéktől. A jutalékokkal együtt az öt munka 106,4 millió dollárt hozott. Összességében a „Contemporary” esti aukciós eladása 145,8 millió dollárt termelt, ami körülbelül 9,1 millió dollárral kevesebb, mint a 154,9 millió dolláros előzetes becslés. A jutalékkal növelt összleütési érték 167,5 millió dollár. Öt tételt visszavontak, a fennmaradó 28 tétel vevőre talált.

Kieselbach Galéria
Fotó: Kieselbach Galéria

A legkeresettebb Louise Bourgeois Spider (Pók) című szobra volt, körülbelül 90 másodperces licitálás után érte el a 30 millió dolláros árát. A nyertes ajánlattevő a Sotheby’s ügyvezető alelnökével és az amerikai kontinens aukcióit felügyelő elnökével, Lisa Dennisonnal folytatott telefonos licitet.

A második legértékesebb munka Jean Michel-Basquiat Now’s the Time (Itt az idő – 1985) című, ritka, bakelitlemezt utánzó vászna volt, amelyet a jazz-zenész Charlie Parker tiszteletére festett. A képért 23 millió dollárnál kezdődött a licit, majd néhány licitlépcsőt emelkedve 25,5 millió dolláros leütési árat ért el, jutalékokkal együtt 28,6 millió dollárt fizettek érte.

A piac szelektív volta látszott leginkább, megmutatkozott a realitás

– nyilatkozta David Galperin, a Sotheby’s vezető alelnöke és kortárs művészetért felelős vezetője az eladás után az Artnetnek.

A kiemelkedő művekre mindig van licit, de vége a szabad pénzek korszakának, és a konzervatív befektetési formák kerültek előtérbe – tette hozzá Benjamin Godsill művészeti tanácsadó. 

Tekintettel az ellenszélre, úgy gondolom, hogy a ház dicséretes munkát végzett a kamatszintek és a tartalékok összeegyeztetésében, és meghozta azt a nehéz döntést, hogy visszavonja azokat a tételeket, amelyekre valószínűleg nem lehetett licitálni

– mondta. 

Most, hogy kiléptünk a szabad pénz korszakából, úgy gondolom, hogy a továbbiakban óvatosabb becsértékekkel kell majd dolgoznunk.

Az aukciók tovább folytatódnak, most éppen Európában. A Sotheby’s következő fontos kortárs aukciójára június 5-én kerül sor Párizsban. Ezen a 20. század második felének legnagyobb mesterei, mint Jean Dubuffet, Simon Hantai, Pierre Soulages, Chu Teh-Chun, Sam Francis és Francois Morellet művei kerülnek kalapács alá. A 48 tételből álló anyag nagy presztízsű nemzetközi privát kollekciók beadásaiból gyűlt össze.

Hantai Simontól két munka is szerepel, a Blancs (Fehérek) sorozat egyik nagy méretű (236-szor 205 centiméter), 1973-as műve 450–600 ezer eurós becsértékkel, és egy kisebb Tabula 1980-ból, 160–250 ezer eurós becsértékkel. Reigl Judit 1988-as Face (Arc) című képe 100–150 ezer euró becsértéket kapott.

Másik magyar származású alkotó, Victor Vasarely is képviselteti magát két olaj-vászon festménnyel (Sauson és Sikra) 120–200 ezer eurós becsértékkel.

Van egy Baselitz-festmény (Fekete-fehér, szőke) 350–450 ezer eurós előzetesen becsült értékkel. A legdrágább tétel egy Pierre Soulages-festmény 700 ezer és 1 millió euró közti becsértékkel.