A kínai hatóságok egy biztonsági vizsgálatot követően megtiltották az ország kritikus információs infrastruktúráját üzemeltető cégeinek, hogy az amerikai csipipari óriás, a Micron termékeit vásárolják.

Timisoara,,Romania,-,April,11,,2020:,Close-up,Of,A,Micron
Fotó: Shutterstock

A hatóságok szerint az amerikai memóriacsip-gyártó termékei jelentős hálózatbiztonsági aggályokat vethetnek fel, és a cég által gyártott csipek használata a kínai kritikus infrastruktúrában nemzetbiztonsági kockázatokat is felvet. A lépés némiképp a pár évvel korábbi, a Huaweijel szembeni amerikai tiltásra emlékeztet.

Mindenesetre a hírek hatására a kínai félvezetőgyártók részvényei szárnyalni kezdtek hétfőn a hongkongi tőzsdén. A Hua Hong Semiconductor papírjai több mint három, a SMIC-é pedig több mint 2,5 százalékot erősödöttek. A sanghaji tőzsdére bevezetett csipgyártók részvényei ugyancsak jelentős emelkedést értek el – írja a CNBC.

A kínai bejelentésre válaszul Gina Raimondo amerikai kereskedelmi miniszter elmondta, visszautasítják az alaptalan korlátozásokat, és tárcája felveszi a kapcsolatot Kínával az ügyben. Hozzátette, hogy a kérdést megvitatják az Egyesült Államok szövetségeseivel, ám a memóriacsipek piacának torzításával vádolta Pekinget. Sajtóértesülések szerint az amerikaiak a dél-koreai cégeket is igyekeznek rávenni, hogy ne töltsék be a Micron tiltása miatt keletkező űrt. Ennek ellenére ezen vállalatok részvényei szintén erősödtek hétfőn.

Az Egyesült Államok maga is korlátozta bizonyos csipek kínai importját, sőt a csipgyártáshoz használt berendezésektől is igyekszik elvágni Pekinget.