Nagy többséggel ismét Freund Tamás neurobiológust választották a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé a tudós testület 196. közgyűlésének második napján, kedden – tudatta kedd délutáni közleményében az MTA.

Fotó: Illyés Tibor / MTI
A jelenleg 63 éves Freund Tamás neurobiológus, egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora, és az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa. Az MTA elnökének 2020. július 7-én választották, a leköszönő Lovász Lászlót váltotta a poszton.
Freund mellett – aki az egyetlen jelölt volt az elnöki posztra – újabb hároméves vezetői megbízatást kapott a főtitkár, Kollár László Péter építőmérnök és a főtitkárhelyettes, Erdei Anna immunológus is.
Szintén nem történt változás a három alelnök személyében sem. A társadalomtudományi alelnök Lamm Vanda jogász, az MTA rendes tagja, az élettudományi alelnök Kosztolányi György orvos, az MTA rendes tagja, a természettudományi alelnök pedig Hudecz Ferenc kémikus, az MTA rendes tagja maradt.
A Magyar Tudományos Akadémián azért volt szükség tisztújításra, mert az elnök, a főtitkár, a főtitkárhelyettes és a három alelnök hároméves megbízatása lejárt. Az akadémiai szabályozás szerint minden tisztségre három évre lehet megválasztani a jelölteket, és legfeljebb egyszer lehet újraválasztani őket.