A Egyesült Államok külügyminisztériumának közleménye szerint a védelmi minisztérium készleteiből juttatják el a támogatási csomagot, amellyel az ukrajnai ellentámadást kívánják segíteni, kifejezetten a harctéri igényekhez igazítva. A most bejelentett csomag a háború kezdete óta, elnöki felhatalmazás alapján, a 41. amerikai katonai készlet-lehívás Ukrajna javára.

A csomag tartalmaz Bradley és Stryker katonai járműveket, légvédelmi rendszerekben használható rakétákat, egyéb rakétarendszereket, harckocsi-elhárító eszközöket, valamint lőszert precíziós fegyverekhez és egyéb felszereléseket
– áll a közleményben.
Orosz hadihajók jelentek meg Tajvan partjainálKét orosz hadihajót észlelt Tajvan a keleti partja közelében. Nem szokványos, hogy Oroszország hajói jelenjenek meg a Filippínó-tenger déli részén, így Tajpej készültségbe állította a flottáját é a hajóelhárító rakétarendszereit. Arról nincs hír, hogy a két orosz hajó miért úszott be a tajvani vizekre, illetve hova tartanak. |
Az amerikai külügyminisztérium szintén kedden közölte, hogy az orosz Wagner-csoporthoz fűződő kapcsolatai és antidemokratikus tevékenysége miatt szankcióval sújtott több, a Közép-Afrikai Köztársaságban működő üzleti szervezetet. A közlemény szerint az érintettek olyan üzleti tevékenységet folytatnak az ország természeti erőforrásaival, ami aláássa a Közép-Afrikai Köztársaság demokratikus működését és intézményeit.
Emellett büntetőintézkedéssel sújtott az Egyesült Államok egy orosz állampolgárt, aki a Wagner-csoport alkalmazásában dolgozott Maliban.



