BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kolumbiában augusztus elején életbe lép a tűzszünet

Egyelőre csak száznyolcvan napig tart.

Tűzszünetben állapodott meg pénteken Havannában a kolumbiai kormány és a Nemzeti Felszabadító Hadsereg (ELN) nevű baloldali lázadószervezet. A teljes hatállyal augusztus 3-án életbe lépő, 180 napos tűzszünethez szükséges előkészületeket azonnal meg kell kezdeni – jelentette ki pénteken Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter, aki a tárgyaló felek nevében beszélt. „Augusztus 3-án megkezdődik az országos és ideiglenes kétoldalú tűzszünet teljes körű megvalósítása a jegyzőkönyvek alapján, valamint a tűzszünet betartásának ellenőrzése” – tette hozzá a miniszter.

Fotó: Juan Barreto / AFP

Ez volt a béketárgyalások harmadik fordulója, a negyediket Venezuelában rendezik meg augusztus 14. és szeptember 4. között

– mondta Bruno Rodríguez. A tűzszüneti megállapodás ünnepélyes aláírásán jelen volt Gustavo Pedro, Kolumbia első baloldali elnöke, António García, a gerillaszervezet parancsnoka és több kubai vezető. A két fél között a tárgyalások novemberben, Gustavo Pedro megválasztása után kezdődtek újra. Előzőleg 2019-ben szakadtak meg, amikor a lázadók autóba rejtett pokolgépet robbantottak fel a bogotái rendőrakadémiánál. A merényletben 21 ember halt meg.

Az incidens után Iván Duque akkori elnök (2018–2022) elfogatóparancsot adott ki a Kubában béketárgyaláson tartózkodó ELN-vezetők ellen, Kuba azonban nem egyezett bele a kiadatásukba. Az ELN-t az 1960-as évek végén a kubai forradalom által megihletett szakszervezeti vezetők, diákok és papok alapították. Ez Kolumbia legnagyobb fennmaradt lázadószervezete, amellyel a korábbi kolumbiai kormányoknak sorra nehézségeik akadtak a tárgyalásokon.

A kolumbiai kormány 2016-ba írt alá békeszerződést a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői (FARC) lázadószervezettel, ezzel öt évtizedes harcnak véget vetve, amelyben becslések szerint 260 ezer ember halt meg. Az ENSZ üdvözölte a tűzszüneti megállapodás létrejöttét. António Guterres, a világszervezet főtitkára kifejezte reményét, hogy a felek jóhiszeműen és eltökélten teljesítik a tűzszüneti megállapodásban vállaltakat – mondta pénteken New Yorkban Stéphane Dujarric, a főtitkár szóvivője.

A koronavírus-járvány legnagyobb nyertesei a drogkartellek lettek

Annyi kábítószert csempésznek világszerte, amennyit még sosem.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.