Csehország nem áll hagyományos háborúban Oroszországgal, de része Moszkva információs háborújának – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök csütörtökön Prágában a cseh közszolgálati rádió A sajtó és Ukrajna elnevezésű konferenciáján.
A cseh közszolgálati rádió úgy véli, hogy éppen ez a konferencia az oka a rádió szerverei elleni, csütörtök reggel óta tartó nagyarányú hekertámadásnak. Ennek következménye, hogy nem fogható a rádió internetes adása, és nem működnek a weboldalai sem.
Petr Pavel szerint minden katonai konfliktust egy információs támadás készít elő, mert a lakosság félrevezetése elősegíti a támadás sikerét.
A háború az emberi gondolkodás terén is folyik. Csehország nem áll hagyományos, konvenciós fegyverekkel folytatott háborúban Oroszországgal, de az információs konfliktusnak részese
– mondta a politikus.
Ha az agresszornak sikerül elzárnia az emberek elől az információkat, bizonytalanság keletkezik, és az emberek a támadó által közvetített információk rabjai lesznek. Ez esetleg a siker kulcsa is lehet
– jegyezte meg.
Petr Pavel elmondta, nagyon óvatosan kell értékelni az ukrán ellentámadás kezdetét.
Nem állítanám, hogy ez csalódás. Nyilvánvaló volt, hogy az oroszok nagyon jól felkészültek a támadásra, rengeteg akadályt állítottak, és nagy tartalékokat halmoztak fel
– fejtette ki. Hangsúlyozta: megtámadni egy olyan védelmet, ahol az erőviszonyok többé-kevésbé kiegyensúlyozottak, egyáltalán nem egyszerű, és Ukrajna további támogatására szólított fel.