Spanyolországban a választás után leköszönő kabinet keddtől korlátozott jogkörrel, ügyvivő kormányként működik az új kabinet beiktatásáig – olvasható a hivatalos állami közlönyben megjelent rendeletben.
A spanyol jogszabályi előírások szerint az ügyvivő kormány feladata a napi ügyek kezelésére korlátozódik. Nem terjeszthet be sem költségvetési, sem egyéb törvényjavaslatot a parlamentnek, viszont alkothat törvényerejű rendeletet igazoltan sürgős és rendkívüli esetekre, amelyeket azonban a törvényhozásnak is jóvá kell hagynia.
Például 2016-ban Mariano Rajoy akkori ügyvivő miniszterelnök így hosszabbította meg a lejáró foglalkoztatástámogatási állami programot, 2019-ben pedig Pedro Sánchez a Thomas Cook brit utazási irodának a spanyol turizmusra is súlyos csapást mérő csődje után kármentő csomagot fogadtatott el.
A kialakult patthelyzet miatt Spanyolországban 2015 és 2019 decembere között négy alkalommal tartottak parlamenti választást. A legutóbbit követően alakult meg az ország történetének első koalíciós kormánya, a most leköszönő Sánchez-kabinet.
A július 23-án rendezett általános választást az eddigi ellenzéki, konzervatív Néppárt (PP) nyerte 136 mandátumot szerezve a 350 fős parlamentben.
A külföldön leadott voksokat július 31-ig kell összeszámolni, ezt követően hozzák nyilvánosságra a hivatalos végeredményt, amely a fellebbezési idő leteltével a választásokat követő 40. napon jelenik meg az állami közlönyben.
Alberto Núnez-Feijóo, a PP elnöke és kormányfőjelöltje már a választási éjszakán bejelentette: a parlamenti többség hiánya ellenére megpróbál kormányt alakítani.
A Néppárt országos vezető testületének hétfői ülésén azt is elmondta, hogy személyesen arra kérte Pedro Sánchezt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) elnökét: ne akadályozza a legtöbb szavazatot nyert PP kormányalakítását.
Az új törvényhozás várhatóan augusztus 17-én tartja alakuló ülését, ezt követően VI. Fülöp király konzultációra hívja a pártok vezetőit, hogy felmérje, mely párt miniszterelnök-jelöltjének lehet esélye megszerezni a parlamenti szavazáson a szükséges többséget, azután pedig kormányt alakítani.
A jogszabályi előírások szerint a spanyol törvényhozásnak két hónapja van arra, hogy megválassza az ország miniszterelnökét, különben új választásokat kell kiírni.