Egy friss jelentés szerint Európából igyekszik vezető tudósukat, kutatókat és menedzsereket Kínába csábítani az ázsiai ország, hogy megszerezze a vezető szerepet a félvezetők terén.

A Strider Technologies által szerdán közzétett dokumentum szerint a kínai vezetés kérlelhetelen, koncentrált és szisztematikus erőfeszítésekkel igyekszik megszerezni a legfejlettebb technológiákat.

Shot,Of,An,Electronics,Factory,Workers,Assembling,Circuit,Boards,By
Fotó: Shutterstock

A jelentés szerint bár az európai kormányok és csipipari cégek felismerték a kihívást, ám a nagyhatalmak közötti verseny újjászületése idején többet kell tenni a tehetségek és a versenyképesség megőrzése érdekében.

A Strider kiemeli az Egységes Front nevű kínai szervezet szerepét Peking erőfeszítéseiben és több általuk támogatott iparági és szakmai szervezetre is felhívja a figyelmet. Ezekre a szervezetekre is alapozva a kínai stratégia három fontos elemből áll: a nemzetközi kutatók toborzásából, a nemzetközi kutatási együttműködésből és a vezető vállalatok felvásárlásából.