Ha a következő négy évben nem lesz háború, miért kellene fegyverszállítmányokat finanszírozni? – tette fel a kérdést a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán a szlovák külügyminiszter Twitter-posztjára reagálva.
 

Poland Slovakia MFA Meeting
Fotó: NurPhoto via AFP

 

Miroslav Wlachovsky (képünkön) Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek üzenve azt írta a Twitteren, nem emlékszik olyan vitára, amikor azt mondták, hogy az orosz–ukrán háború még négy évig fog tartani.
 

A háború akár holnap befejeződhet. Nem az EU a probléma, hanem Oroszország

 – hangoztatta a szlovák miniszter.
    Menczer Tamás válaszában úgy fogalmazott,

Wlachovsky miniszter úrnak vagy rossz a rövid távú memóriája – és ez a jóindulatú feltételezés –, vagy hazudik.


Ugyanis az EU-s külügyminiszterek a legutóbbi tanácskozáson azt a javaslatot vitatták meg, amely szerint a következő négy évben évente ötmilliárd eurót kellene költeni arra, hogy az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat finanszírozzák – idézte fel az államtitkár, megjegyezve, hogy a szlovák külügyminiszter a javaslatot nem ellenezte.
De ha a következő négy évben nem lesz háború, miért kellene fegyverszállítmányokat finanszírozni? – kérdezte Menczer Tamás.
Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar álláspont változatlan: hazánk azonnali tűzszünetet és békét akar.

Szijjártó Péter: álságos és önsorsrontó az ukrajnai békével kapcsolatos európai uniós érvelés

Az EU-s források befagyasztása hátterében nem bizonyos törvények állnak, a valódi ok az, hogy Brüsszelnek küldetésévé vált a kereszténydemokrata, patrióta magyar kormány megbuktatása – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az esztergomi MCC Feszten.