BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megérkeztek Siófokra a BAHART új hajói – történelmi vándorút

Az összeszerelést követően forgalomba álló kompok Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a katamaránok a Fonyód−Badacsony, valamint Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalon teljesítenek majd szolgálatot.

Megérkeztek a Balatonra az új kompok és katamaránok, amelyek hétfőn sikerrel keltek át a siófoki hajózási zsilipen. A flotta június 21-én indult Komáromból és alig több mint egy hét alatt tette meg a Siófokig tartó, közel 400 kilométeres távot  – írja a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) közleménye.

Siófok, 2023. június 28.A drónnal készült felvételen a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyik új kompját vontatják a Sió-csatorna balatonkiliti duzzasztógátjánál 2023. június 28-án. A Bahart a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja 2021-ben készült el a komáromi hajógyárban, ahonnan egy héttel ezelőtt indultak útnak, hogy a Dunán lehajózva a Sió-csatornán keresztül elérjék a Balatont.MTI/Vasvári Tamás Siófok, 2023. június 28.
A drónnal készült felvételen a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyik új kompját vontatják a Sió-csatorna balatonkiliti duzzasztógátjánál 2023. június 28-án. A Bahart a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja 2021-ben készült el a komáromi hajógyárban, ahonnan egy héttel ezelőtt indultak útnak, hogy a Dunán lehajózva a Sió-csatornán keresztül elérjék a Balatont.
MTI/Vasvári Tamás
Fotó: Vasvári Tamás / MTI

A hajókat indulás előtt visszabontották, így első lépésként immár a BAHART siófoki telephelyén visszahelyezik az úgynevezett felépítményeiket. 

Az új katamaránok, Balaton és Tomaj egyenként 350 utas és 35 kerékpár szállítására lesznek alkalmasak, míg a kompok külön-külön is a jelenlegi kapacitásnál 20 százalékkal több, azaz 24 gépjárművel, 30 kerékpárral és 120 utassal közlekedhetnek majd. 

A fejlesztés történelmi léptékű, hiszen a BAHART 1978–81 között szerezte be a jelenleg is használt 3 katamaránját.

Még soha nem került sor ekkora flotta, ennyire komplex logisztikai útvonalon való közlekedésére a Dunán, majd a Sió csatornán át a Balatonra. A BAHART, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a hajógyár, valamint a szállításban közreműködő további partnervállalatok munkatársainak felkészültségének köszönhetően a flotta akadálymentesen teljesítette a 400 kilométeres útvonalat

– emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója a hajók érkezése kapcsán.

Az összeszerelést követően forgalomba álló kompok Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a katamaránok a Fonyód −Badacsony, valamint Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalon teljesítenek majd szolgálatot. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.