Anyagilag is óriási bukás Ukrajnának a háború: dollármilliárdok hiányoznak havonta a kasszából
Nem csak a rengeteg halálos áldozatot nézve, de anyagilag is súlyosan érinti az Oroszországgal vívott háború Ukrajnát. Az invázió tavaly februári megindítása óta 6 millió állampolgár hagyta el az országot és menekült át elsősorban a nyugat-európai országokba. Bár azóta sokan visszatértek, a többség a harcok végéig kivár, ideiglenes hazájukban már munkát is szereztek.

Az pedig, hogy ez a több millió ember még ha nem is könnyen talál állást, elsősorban külföldön kapja a fizetését, amit ott el is költ, rendkívüli csapás az ukrán gazdaságnak. Az Unian című ukrán portál a pénzügyminiszterre, Szergej Marcsenkóra hivatkozva ír arról, hogy a becslések szerint havonta kétmilliárd dollárnyi hrivnya hiányzik ennek okán az ukrán gazdaságból, azaz a már több mint 17 hónapja tartó háború nagyjából 34 milliárd dolláros lyukat ütött az ukrán gazdaságon csak ebből a szempontból.
A hatmillió menekült mellett nagyjából ötmillióra tehető azok száma, akik Ukrajnán belül változtattak lakhelyet:
jellemzően a keleti, háborús területekről nyugatra, Lviv környékére vándoroltak sokan.
Becslések szerint, ha a menekültek nem tudnak hazatérni a közeljövőben, akkor Ukrajna miattuk nagyjából 113 milliárd dollárnyi összeget bukhat a következő években, az adóbevételekből pedig további 45 milliárd dollárnyi hrivnya hiányozhat.



