Az ősi magyar kajszifajták estek el a fagykor, az újak mentették meg a szezont
A tavaszi fagyok egyes helyeken csak kisebb, míg másutt teljes terméskiesést okoztak. A somogyi barackültetvények is jelentős károkat szenvedtek el az idén tavasszal – írja a Sonline.

A hagyományos, régi magyar fajták nagy része elfagyott tavasszal Mózer Gyula hácsi barackosában, de azért akadt olyan, amelyik túlélte a mínuszokat.
A korai fajták elfagytak, de a Bergeron megmaradt a nagy hidegben
– mondta Mózer Gyula a Sonline-nak.
Hácson a tavalyi terméshez képest 60 százalékos az idei szüret eredménye,
a harminc éve telepített fák a mostani viszontagságoknak már nem állnak ellen.
A fagy még úgy is tarolt, hogy rügyfakadáskor füstöltek a gyümölcsösben a termés megóvása érdekében – írták.
A klímaváltozás egyre nagyobb veszélyt jelent az ültetvényekre, ezért elkerülhetetlen az új, ellenállóbb fajták telepítése, a fajtahasználat optimalizálása és a korszerű termesztési módszerek elterjesztése – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet közös közleményéből. Mózer Gyula koránál fogva már nem tervez új telepítésbe kezdeni. Mint mondta:
A fiatalok már nem akarnak gyümölcstermesztéssel foglalkozni, mert ez nehéz munka, és hozzáértő szakemberből is egyre kevesebb van.


