BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Belebukott a műkincslopási botrányba a British Museum igazgatója

Hartwig Fischer elismerte, hogy találhattak volna jobb megoldást is, amikor tudomásukra jutott, hogy egyik alkalmazott műtárgyakat lophatott el a múzeumból.

Lemondott pozíciójáról Hartwig Fischer, a British Museum igazgatója pénteken a múzeum gyűjteményéből eltűnt műkincsek utáni nyomozás során feltárt hiányosságok miatt. 

Hartwig Fischer
Fotó: AFP

A múzeumot 2016 óta vezető német művészettörténész közleményében elismerte, hogy találhattak volna jobb megoldást is, amikor tudomásukra jutott, hogy egyik alkalmazott műtárgyakat lophatott el a múzeumból. A mulasztásért "végső soron" ő a felelős – hangsúlyozta. 

Nyilvánvaló, hogy a British Museum nem foglalkozott az üggyel olyan átfogó módon, mint ahogyan kellett volna

 – áll a közleményben. 

A British Musem, London egyik legnépszerűbb múzeuma a múlt héten bocsátotta el egyik munkatársát 15. és 19. század között készült aranyékszerek és drágakövek ellopásáért. A rendőrség csütörtökön közölte, hogy egy meg nem nevezett férfit ugyan meghallgattak, de nem emeltek vádat ellene. 

Fischer hozzátette, hogy visszavonta minden olyan állítását, amellyel azt a műkereskedőt illette, aki először értesítette a múzeumot a műkincsek ellopásáról, és "őszinte sajnálatát" fejezte ki "hibás megjegyzései" miatt. 

A hét elején Fisher azzal vádolta meg a szóban forgó Ittai Gradel műkereskedőt, hogy bizonyos információkat elhallgatott, amikor értesítette őket a műkincslopásról. 

A múzeum kuratóriuma, amelynek George Osborne volt pénzügyminiszter az elnöke, elfogadta Fischer lemondását. "Megjavítjuk azt, ami elromlott" – ígérte Osborne. 

A múzeum közleményében eredetileg az állt, hogy Fischer azonnal hatállyal távozik, de ezt később módosították, mondván, hogy akkor fog távozni a pozíciójáról, ha új ideiglenes vezetőt találnak a múzeum élére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.