Közélet

Kim Dzsongun és Vlagyimir Putyin levelet váltott, és szeretik egymást

Az észak-koreai és az orosz vezető levélben értekeztek a két ország közötti együttműködés fejlesztéséről.

Levelet írt egymásnak Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden. Ígéretet tettek, hogy fejlesztik a két ország közötti együttműködést, amelyet Kim hosszú távú stratégiai kapcsolatnak nevezett.

Fotó: AFP

A levélváltás Korea japán gyarmati uralom alóli felszabadulásának 78. évfordulóján történt, amely Dél-Koreában is nemzeti ünnepnek számít. A Putyinnak írt levelében Kim azt állította, hogy a két ország barátsága a második világháborúban, a Japán felett aratott győzelem során kovácsolódott össze.

Országaink teljes mértékben bizonyítják legyőzhetetlenségüket és erejüket az imperialisták önkényes uralmának szétzúzásáért folytatott harcban

– írta Kim.

Ez a két ország mindig győztesen, erősen és határozottan emelkedik fel, egymást támogatva és együttműködve a közös célok és ügyek megvalósításában

 – szögezte le.

Putyin az észak-koreai vezetőnek küldött levelében arra is ígéretet tett, hogy megerősítik a kétoldalú kapcsolatokat.

Biztos vagyok benne, hogy minden területen erősíteni fogjuk a kétoldalú együttműködést a két nép jóléte, a szilárd együttműködés, a Koreai-félsziget és az egész világ stabilitása és biztonsága érdekében

– írta Putyin a KCNA szerint. Az Egyesült Államok azzal vádolja Észak-Koreát, hogy fegyvereket biztosít Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz, de Phenjan és Moszkva tagadja a vádakat.


 

vlagyimir putyin Kim Dzsong Un kétoldalú kapcsolatok együttműködés
Kapcsolódó cikkek