Atlantában bűnügyi nyilvántartásba vették Rudy Giulianit, New York volt polgármesterét, Donald Trump korábbi ügyvédjét a 2020-as választásokkal összefüggésben emelt georgiai vádeljárásban szerdán. 

Fotó: Chandan Khanna / AFP

A jogász-politikus önként jelentkezett Atlantában a Fulton megyei börtönben, ahol eddig a Georgia államban indult eljárás keretében megvádolt 19 emberből mintegy tízen jelentkeztek már. A várakozások szerint Donald Trump csütörtök reggel – a hivatalos megfogalmazás szerint – szintén feladja magát.   

Rudy Giulianiról elkészült a nyilvántartási fotó, majd az óvadéki megállapodás keretében, 150 ezer dollár ellenében szabadon távozhatott. A vádlottak közül Mark Meadows, a Fehér Ház korábbi kabinetfőnöke azt kérte a bíróságtól, hogy ügyét szövetségi szinten tárgyalják az állam helyett, amivel elkerülné a nyilvántartásba vételt Georgiában. 

 

A Donald Trump és 18 társa elleni fő vád a 2020-as elnökválasztás eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet bűnszervezetben. A vádlottak közül többen Donald Trump korábbi szoros munkatársai, jogi képviselői. Mellettük az ügyész a választási eredmények törvénytelen megváltoztatásával Georgia állam több korábbi tisztségviselőjét is megvádolta. 

Fanni Willis, Fulton megyei demokrata párti kerületi ügyész a vádirat múlt hétfői nyilvánosságra hozatalán péntek déli határidőt szabott a 19 vádlott számára, hogy önként megjelenjen a hatóságok előtt a nyilvántartásba vételre.