BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vádat emeltek a férfi ellen, aki az Etele Plaza felrobbantásával fenyegetőzött

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, és arra tett indítványt, hogy büntetővégzéssel felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki rá.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 39 éves férfi ellen, aki tavaly júniusban a segélyhívó számon azt a valótlan bejelentést tette, hogy az egyik újbudai bevásárlóközpontban bombát helyezett el, ami negyed órán belül robbanni fog. A fenyegetésre több mint 1500 embernek kellett elhagynia az épületet – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Prisoner,Male,Hands,Criminal,With,Handcuffs
Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott 2022. június 7-én az esti órákban a VIII. kerület, Keleti pályaudvarnál lévő egyik nyilvános telefonfülkéből tárcsázta a segélyhívó számot, amelyen azt a valótlan bejelentést tette, hogy egy bombát helyezett el egy XI. kerületi plázában, ami 15 perc múlva robbanni fog. 

A vádlott bejelentése után az újbudai bevásárlóközpont teljes épületét kiürítették, 1500-1700 embernek kellett elhagynia a plázát, 

az üzleteknek aznapra be kellett zárniuk, a tűzszerészek pedig a teljes épületet átvizsgálták.

A vádlott a fenyegetést tartalmazó valótlan bejelentésével a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, és arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, és a férfival szemben büntetővégzéssel felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogásról kiadott korábbi közlemény itt olvasható.

Borítókép forrása: Shutterstock

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.