BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bepereli az államot a tragikus grazi buszbaleset sofőrje

Hiába okozta a 40 évvel ezelőtti, 15 emberéletet követelő grazi tragédiát fékhiba, a sofőrt kiáltották ki bűnbaknak. Tiba Jánost annak idején elítélték a baleset miatt.

Pert indít a magyar állam ellen Tiba János, aki a negyven éve történt, 15 halálos áldozatot követelő buszbaleset sofőrje volt. Noha a balesetet műszaki hiba okozta – nem működött a fék –, a buszsofőr ellen hazaérkezése után eljárás indult, melyben hét évre ítélték el tömegszerencsétlenség okozásáért.

Friderikusz Podcast
Tiba János, buszvezető, 15 halálos áldozat,  1983. szeptember 14
Fotó: Friderikusz Podcast / Youtube

Azonban a külföldi szakértői vélemények és grazi főügyész közbenjárásának köszönhetően ugyan hónapokon belül szabadult, és később idehaza is kimondták az ártatlanságát, a történteket a mai napig nem tudta feldolgozni. Ráadásul nyugdíjba vonulásakor az is kiderült, hogy az eljárás idejét sem számították bele a jogviszonyába – írja a Blikk.

A debreceni Medicor gyár munkásait jutalomutazásra szállító sofőr még az indulás előtt jelezte is a fékhibát, ám hiába vitték a buszt szervizbe, a javítás nem szakszerűen történt. János a tragédia után többet nem vezetett buszt, inkább egy fékjavító műhelyt nyitott, hogy ne történjen több hasonló baleset.

A busz utasainak túlélői közül többen a mai napig meglátogatják a volt buszsofőrt, akit nem hibáztatnak a katasztrófáért, annak ellenére sem, hogy hazatérte után őt kiáltották ki bűnbaknak Magyarországon.

Legutóbb idén májusban, Szlovákiában szenvedett balesetet magyar busz. Sokan súlyosan megsérültek, és egy utas életét vesztette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.