BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy fotó, ami megmutatja, mi a baj a budapesti közlekedéssel – egymás hegyén-hátán álló autók, tök üres kerékpársáv, dugóban álló buszok

Újabb idegborzló közlekedési változás lépett életbe Budapesten. Az egyik legforgalmasabb csomópontban megszűntették a buszsávot, amiből parkolókat és kerékpársávot csináltak.

Parkolókat alakítottak ki az Üllői út legelején Budapesten – hívta fel a figyelmet az Omnibusz a közösségi médiában. 

dugó
Parkolókat és kerékpársávot csináltak az eddigi buszsáv helyett Budapesten a Kálvin térnél. Fotó: Omnibusz / Facebook

A főképp közösségi, buszos közlekedéssel foglalkozó blog szerint a Kálvin téri csomópont új forgalmi rendje már csak azért is problémás, mert a parkolósáv helyén eddig éveken át buszsáv működött. Ez egyébként pontosan látszik a Google Maps korábbi pillanatképén is.

Ezidáig tehát így nézett ki a Kálvin tér felé haladók számára kialakított forgalmi rend. Mostantól viszont teljesen más feltételeket szabtak a döntéshozók. A változás meglehetősen drasztikus, amit az Omnibusz felvétele kellőképpen tükröz.

Az látszik tehát, hogy a buszsávot megszűntették, a helyén parkolókat hoztak létre, illetve arra is volt akarat, hogy kerékpársávot is beékeljenek. Az autósoknak maradt továbbra is az eddigi egyetlen sáv. Ennek a koncepciónak pedig az lett az eredménye, hogy 

  • a parkolósávot nyilván ellepték az autók, 
  • a biciklisáv – ahogy az azért inkább megszokott más budapesti helyszíneken is – üresen árválkodik, 
  • a kocsisor pedig ki tudja, meddig torlódik. 
  • A hab a tortán, hogy például az itt közlekedő, legalábbis a nevében expressz járat 100E külön sáv híján immáron az autókhoz hasonlóan a dugóban vesztegel. Ez azért nehezen nevezhető környezetbarát és ideális megoldásnak. 

Pláne, hogy a 100E egyfajta aranytojást tojó tyúk a fővárosnak, hiszen a már 2200 forintért kínált jegyekből milliárdos bevétele származik a BKK-nak. Azzal, hogy a budapesti repülőérre közvetlenül közlekedő járatot belekényszerítik az autósforgalomba, egyértelműen nő a menetidő és romlik a szolgáltatás színvonala. Vitézy Dávid közlekedési szakértő az Omnibusz posztját megosztva úgy kommentálta a helyzetet, hogy 

 

be kéne végre látni, hogy ez a forgalmi rend nem lesz így jó.

 

Hogy a városvezetés szerint miért jó igenis az új forgalmi rend az Üllőin, az nem egészen világos. Az igaz, hogy miután az M3 metróvonal felújítása befejeződött, a felszíni buszpótlás szükségtelenné vált. Erre hivatkozva számolják fel a pótló buszoknak kialakított buszsávokat. Csakhogy az Üllőin ettől függetlenül is közlekednek buszjáratok, amelyek most azzal szembesülnek, hogy buszsávot kirántották alóluk, a felszabadult útpályát odaadták a nem igazán létező kerékpáros forgalomnak, illetve újabban (mint azt a fenti példa mutatja) autós parkolásra. Ennek a haszna és értelme egyelőre minimálisan sem látszik, cserében viszont most már a személyautós közlekedésen túl a közösségi közlekedést is ellehetetleníti.

Kiderült, mennyibe kerültek a kerékpársávok Budapesten: százmilliót költött rájuk a főváros, pedig papíron nincs is pénze

Budapest a csőd szélén táncol, de a városvezetés nem sajnálja a pénzt a védett kerékpársávokra. Az Üllői és a Váci úti műanyag oszlopos megoldást eddig is számos kritika érte, most pedig már azt is lehet tudni, hogy méregdrága volt.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.