BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhunyt Szirtes András, a magyar filmművészet egyik különleges alakja

Szirtes András egyedi, sokszor kísérleti jellegű filmjei különleges helyet foglalnak el a magyar filmművészetben.

A Magyar Filmművészek Szövetsége tudatta, hogy a tegnapi nap folyamán 72 éves korában elhunyt Szirtes András. Élete során dolgozott forgatókönyvíróként, dramaturgként, vágóként, operatőrként, rendezőként, színészként, de zenészként és költőként is aktív volt.

Szirtes András Facebook
Fotó: Gyökér Sarolta / Szirtes András Facebook

Pályafutását rögtön érettségi után, 1969-ben kezdte a Mafilmnél, ahol először technikus volt, később viszont már vágóként, operatőrként és rendezőként tevékenykedett. A Színház- és Filmművészeti Főiskola vágószakos hallgatója volt, és filozófia-esztétika szakot is végzett az akkori Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen. 1987 és 1989 között az Amerikai Egyesül Államokban is tartott előadásokat, 1990-től pedig a Szirtes-Film Kft. vezetője.

Élete során több filmes kitüntetésben részesítették, többek között 1998-ban Balázs Béla-díjat, majd legutóbb 2011-ben Herczeg Klára-díjat kapott.

Munkássága során főleg rövidfilmeket készített, ezek közül az első az 1967-es A cipők című 8 perces alkotás volt. Egyik legismertebb műve is ebbe a kategóriába tartozik: kétrészes Hajnal (andante) és Hajnal (allegro) filmjei a gyári munkások életkörülményeit mutatják be és az ellenállás lehetőségeit kutatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.