Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom európai parlamenti képviselő arról készített videót, hogy Belgiumban, Brüsszelben bevásárol egy ottani élelmiszerboltban. Ez önmagában nem feltétlenül túl érdekes, azonban a politikus bár direkt nem mondta ki, végig olyan kontextusban kommentálja a belga bolt árait, mintha azok jóval kedvezőbbek lennének a magyar árakhoz képest. Így már sokkal izgalmasabb a tartalom, amit az is bizonyít, hogy egy nap leforgása alatt már csaknem 290 000-szer tekintették meg a közösségi médiában.

Cseh Katalin
Cseh Katalin majdnem ötödével fizet többet az élelmiszerért Brüsszelben, mintha Magyarországon vásárolna. Fotó: Cseh Katalin / Facebook

Cseh Katalin egyébként nem először próbálkozik a belga és a magyar élelmiszerárak összehasonlításával, az idén januárban már tett erre egy kísérletet. Akkor még csak azt vetette fel, hogy a belga és a magyar árszint nagyon hasonló. Ezúttal viszont kifejezetten arra próbált meg rávilágítani, hogy a magyar boltokban drágább ugyanaz az élelmiszer, mint Belgiumban, pláne, ha az átlagfizetések közötti különbséget is figyelembe vesszük.

Természetesen nem elvitatva, hogy a magyar bérek összegszerűen valóban alacsonyabbak, a Cseh Katalin által bemutatott bevásárlás pont nem azt támasztja alá, hogy a magyar fizetés vásárlóerejét tekintve is elmaradna a belgától. Sőt. Amit ugyanis a Momentum politikusa beszerzett a brüsszeli boltban, 

ugyanaz Magyarországon majdnem 20 százalékkal kerül kevesebbe.

Ez nem hasraütésszerű adat, hanem forintra pontos számítás. Cseh Katalin ugyanis egy belga Aldiban vásárolt, ezt bizonyítják a videóban látható, tipikusan a belga Aldi szortimentjében fellelhető árucikkek. Az Aldi szerencsére Magyarországon is jelen van – igaz, a magyar leány az Aldi Süd, a belga pedig az Aldi Nord hálózat tagja –, így nem okoz különösebb nehézséget összevetni az itthon alkalmazott árakat a Belgiumban tapasztaltakkal. Ezt az egyszerű vizsgálatot végezte el a Világgazdaság szerdán, amelynek a helyszíne egy budapesti agglomerációs Aldi üzlet volt. Következzen a részletes eredmény.

Mit vásárolt és mennyiért Cseh Katalin Belgiumban?

Cseh Katalin összesen kilenc tételt pakolt bele a kosarába Brüszelben. A mostani, 390 forintos euróárfolyammal számolva 

  • 308 forintot fizetett 500 gramm penne tésztáért,
  • 386 forintot 500 gramm (jó eséllyel bio) hagymáért,
  • 253 forintot 400 gramm sűrített paradicsomért,
  • 776 forintot 500 gramm fehér szőlőért, 
  • 386 forintot négy darab, 500 grammnak megfeleltethető paradicsomért,
  • 386 forintot egy liter, 28 százalékos UHT tejért,
  • 776 forintot egy liter napraforgó-étolajért,
  • 932 forintot 12 darab tojásért
  • és 503 forintot 600 gramm szeletelt fehér kenyérért.

Ez tehát összesen kerekítve 4710 forint.

Mennyibe kerül Magyarországon, amit Cseh Katalin Belgiumban vásárolt?

Lássuk, mennyibe kerülnek ugyanezek a termékek a magyar Aldiban.

  • Az 500 grammos penne tészta 499 forint, ez tehát jóval drágább, 62 százalékkal. 
  • Az 500 grammos vöröshagyma 299 forint (a kilós kiszerelés árából számítva), ami olcsóbb 23 százalékkal.
  • A 400 grammra vetített sűrített paradicsom 287 forint, ami drágább 13 százalékkal.
  • Az 500 grammra vetített fehér szőlő 600 forint, ami 23 százalékkal olcsóbb.
  • Az 500 grammra vetített fürtös paradicsom 349 forint, ami 10 százalékkal olcsóbb.
  • A 2,8 százalékos, literes UHT tej 329 forint, ami 15 százalékkal olcsóbb.
  • Az egy liter étolaj 479 forint, ami majdnem 40 százalékkal olcsóbb.
  • A 12 darabra vetített tojás 522 forint, ami 44 százalékkal olcsóbb.
  • A 600 grammra vetített szeletelt fehér kenyér 658 forint, ami 30 százalékkal drágább.

Ez tehát összesen kerekítve 4020 forint, vagyis ehhez képest a 4710 forintba kerülő belga kosár több mint 17 százalékkal drágább. Ez az egyértelmű különbség az Aldi-Aldi összehasonlítás alapján jön ki, de ha a GVH-s árfigyelő szerinti legolcsóbb árakból indulunk ki, akkor Cseh Katalin termékeit 2900 forintér is be lehet szerezni Magyarországon, ami már majdnem 40 százalékos előny a belga árakhoz képest.

Tanulságként feltétlenül megállapítható, hogy egyáltalán nem éri meg Belgiumban bevásárolni és a Momentum politikusa is jobban teszi, hogy amikor lehetőségében áll, itthon költi el a sok millió forintos európai parlamenti képviselői fizetését.

Újraszámolták az üzemanyag árát: tényleg hatott a kormányzati ultimátum – látványos csökkenés jön péntektől

Megjelent a legfrissebb információ az üzemanyagárak változásáról. Mióta a kormányzat bejelentette, hogy kész beavatkozni a piacon, megállt a drágulás.