BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar politikusok bőszítették fel Kínát: elítélik, ha bárki megsérti az Egy Kína elvet

A Magyar Momentum Mozgalom egyes politikusai kiálltak Tajvan ENSZ részvétele mellett, ami teljesen felháborította Kína budapesti nagykövetségét. A konzulátus elítélte, hogy magyar politikusok támogassák Tajvan függetlenségi törekvéseit és emlékeztetett rá, hogy a nemzetközileg elfogadott Egy Kína elv értelmében Tajvan teljes egészében Kína része.

Az ellenzékben lévő Magyar Momentum Mozgalom politikusai szorgalmazták Tajvan részvételét az ENSZ-ben, illetve támogatták a tajvani függetlenségi törekvéseket – írta meg a China Radio International. Kína budapesti nagykövetsége felszólalt ez ellen, a szóvivőjük nyilatkozatot is adott ki, amiben elítélik a Tajvant támogató hangokat.

,Chinese
Fotó: Shutterstock

A CRI Hungary szerint a magyarországi külképviselet az egy Kína elvre hivatkozva ítélte el a Momentum tagjainak megnyilvánulásait. Kifejtették, hogy Tajvan nem vehet részt az ENSZ-ben, miután a szervezetben minden országnak egy képviselete van, és mivel Kína része, ezért kizárt, hogy a pekingi kormány mellett Tajpej is ott legyen az üléseken.

A nagykövetség felidézte az ENSZ Közgyűlésének 1971-ben elfogadott 2758. számú határozatát, amelyben a tajvani hatóságok úgynevezett nemzetközi képviseletét és nemzetközi státuszát teljes mértékben megtagadták.

A Momentum politikusai emellett az ukrajnai helyzet és a tajvani kérdés között is párhuzamot húztak, Kína szerint ez is elfogadhatatlan – írta meg a China Radio International.

A tajvani kérdés teljes mértékben Kína belügye, amely nem tűr semmilyen külső beavatkozást, az ukrán kérdés pedig két szuverén állam közötti nemzetközi konfliktus 

– közölte a nagykövetség. Pekinget az is zavarja, hogy a legtöbb nyugati ország Ukrajna szuverenitását emlegeti állandóan, miközben Tajvannal kapcsolatban nem foglalkoznak a nemzetállamok szuverenitásának kérdésével.

A szóvivő nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy 

a Magyar Momentum Mozgalom egyes politikusai figyelmen kívül hagyták a nemzetközi közösség által elismert tényeket, a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáit, és téves kijelentéseket tettek Tajvannal kapcsolatban.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.