Bármikor bevonulhat az izraeli hadsereg Gázába, a Hamász elpusztítása a cél
Az izraeli hadsereg zöldjelzést kapott, hogy bármikor bevonuljon a Gázai övezetbe, amikor készen áll – mondta az ABC Newsnak az ország biztonsági kabinetjének egyik tagja.

A túszok és a civil áldozatok másodlagosak lesznek a Hamász elpusztításához képest, még akkor is, ha ez egy évig tart
– húzta alá Nir Barakat gazdasági miniszter.
A Hamász által a Gáza alatt épített több kilométernyi alagútról azt mondta, hogy azok a „világ legnagyobb temetőjévé” válnak. A Hamász azt állította, hogy az elrabolt 203 izraeli túsz közül néhányat vagy az összeset ebben a hatalmas föld alatti hálózatrendszerben tartja fogva.
„Minden erőfeszítést megteszünk, hogy túszainkat élve hozzuk vissza...” – hangsúlyozta az izraeli miniszter, aki szerint ugyanakkor az „alapvető prioritás” a Hamász elpusztítása.
A Hamásznak és az Iszlám Dzsihádnak együttesen mintegy 50 ezer harcosa van Avi Dichter mezőgazdasági miniszter, a Shin Bet, az Izraeli Biztonsági Ügynökség korábbi vezetője szerint.


