Novemberben átlagosan 80 ezer forinttal több nyugdíjat kaphatnak a nyugdíjasok – mondta egy a Facebookon vasárnap közzétett videóban Varga Mihály pénzügyminiszter.

Miniature,Senior,Men,And,Money
Miniature senior men and money
nyugdíj, megtakarítás,
Fotó: Shutterstock

A tárcavezető közlése Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója közösségi oldalán hangzott el. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a nemzeti kormány 2010 után szövetséget kötött a nyugdíjasokkal. 

Azt ígértük, hogy visszaállítjuk az idős emberek megbecsülését, és megőrizzük a nyugdíjak értékét. Az ígéretet betartottuk: 2010 óta a nyugdíjak összegét megdupláztuk, vásárlóértéküket 20 százalékkal növeltük

– mondta.

Hozzátette: a magyar gazdaság sikeres éveiben nyugdíjprémiumot is fizetnek, eddig összesen már öt alkalommal történt ez meg.

Varga Mihály kijelentette, a mai háborús, szankciós, nehéz gazdasági helyzetben is állják a szavukat: idén januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, novemberben pedig 3,5 százalékpontos kiegészítő nyugdíjemelést hajtanak végre visszamenőlegesen. Novemberben így átlagosan 80 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok – fűzte hozzá.

Januárban újabb, 6 százalékos emelés jön, februárban pedig a 13. havi ellátást is folyósítják.

Részletes tájékoztatás a nyugdíjról a JóKor magazinban

A videóban Nyitrai Zsolt felhívta a figyelmet a nyugdíjasok számára készülő JóKor magazin őszi kiadására, amelynek létrehozásáról az Idősek Tanácsa döntött. Ebből a kiadványból rendszeresen értesülhetnek az olvasók az őket érintő közérdekű információkról.

Nyitrai Zsolt a magazin legújabb számából kiemelte azt a tájékoztatást, amely a novemberben kézbesítendő többletnyugdíjról szól, majd hozzátette: olvashatnak benne majd az Európában egyedülálló, ingyenes Gondosóra programról is. Megtudhatják, kik vehetik igénybe a szolgáltatást, hogyan lehet regisztrálni, és milyen esetekben lehet az érintettek segítségére.

A lapból kiderül az is, hogy mivel harcolnak az ellen, mit lehet tenni, ha hibás terméket vettünk a boltban, és miért érdemes csatlakozni egy gyaloglóklubhoz.