Orbán Viktor: Magyarországnak nagyon kell vigyázni, hogy ne sodródjon háborúba
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton kijelentette, hogy Magyarországnak mindig a saját útját kell járnia, és a saját maga által megépített úton kell járnia.

Orbán Viktor beszédet mondott a Veszprém vármegyei Pápa határában, a a 83-as főút új szakaszának átadóján. Beszédében elmondta, hogy a kormányzatnak két nagy tartozása volt Pápa városával szemben: a kórház ügyét már korábban rendezték, most pedig új utat kapott a Kisalföldet a Bakonnyal összekötni hivatott város.
Orbán Viktor kitért arra, hogy miközben a világ más tájairól háborúról és válságról érkeznek a hírek, Magyarország építkezik.
Ha hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogy mikor ki ellen harcoljunk, hogy kivel éljünk együtt, hogy kivel kereskedjünk, akkor a világ viharai tönkre fogják tenni Magyarországot. Magyarországnak a saját útját kell járnia, és hinnie kell abban, hogy a saját út az a jó út
– mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy „a veszélyek korába léptünk, a népek tengere feltámadott, és a kirobbant hullámverések mindenhonnan jól látszanak, innen, Magyarországról is”.
Ha nem figyelünk, a hullámverések még bennünket is megrázhatnak
– tette hozzá a miniszterelnök.
Orbán Viktor azt mondta, „legyünk büszkék arra, hogy vérzivataros időben is a hazánk jó úton jár, sőt nemcsak jó úton jár, hanem képes arra, hogy a nehézségek ellenére is képesek vagyunk arra, hogy évtizedes problémákat oldjunk meg”.
A kormányfő elmondta, hogy a magyar vidéktől a kormány és a nemzet két dolgot vár:
egyfelől azt, hogy a helyi közösségek legyenek erősek, ezek a területek fejlődjenek, mert az ő erejük nélkül nem lehetünk sikeresek, de közben azt is, hogy „ne tűnjön el az egyes térségek igazi arcvonása”, olyanok maradjanak, amilyennek megismertük, megszerettük.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, „az országot is a jó úthálózat tartja a fejlődés útján”, majd megemlítette, a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat sűrűbb, mint a francia, a skandináv vagy az írországi, és csak egy kicsit marad el Ausztriáé mögött.