BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Hamász halasztja további túszok szabadon bocsátását

Eddig úgy tűnt, a tűzszünet akár még meg is hosszabbítható.

A Hamász fegyveres szárnya közölte, úgy döntött, elhalasztja a szombatra tervezett túszszabadítás második fordulóját, amíg Izrael nem kötelezi magát arra, hogy engedélyezi a segélyszállító teherautók bejutását Gáza északi részére.

Az ok, hogy Izrael nem tartja be a palesztin foglyok szabadon bocsátására vonatkozó feltételeket.

Gépfegyveres izraeli katona várja a Gázai övezetet uraló, palesztin iszlamista Hamász szervezet által fogva tartott túszok első csoportjának érkezését a dél-izraeli Beér-Seva térségében fekvő hacerimi légi támaszpont közelében 2023. november 24-én. 
Fotó: Christophe Petit Tesson

A nyilatkozatra nem érkezett azonnali izraeli válasz. Korábban egy izraeli katonai szóvivő a francia BFM televíziós csatornának azt mondta, hogy az utolsó pillanatban bekövetkező változások kivételével várhatóan 13 izraeli túszt szabadítanak ki.

Cserébe 39 palesztin foglyot engednének szabadon.

Az Izrael és a Hamász között Katar közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodás értelmében négy nap alatt összesen 50 túszt cserélnek ki 150 palesztin fogolyért, akik közül néhányat fegyverrel és erőszakos bűncselekményekkel vádolnak.

A pénteki első csere során 13 izraeli nőt és gyermeket engedtek szabadon abból a mintegy 240 túszból, akiket a Hamász harcosai október 7-én Dél-Izraelben gyilkos akcióban ejtettek foglyul. Huszonnégy bebörtönzött palesztin nőt és 15 tinédzsert engedtek ki izraeli börtönökből.

Eddig nem volt jele a fordulatnak, sőt: Egyiptom, amely a Gázai övezet déli részén lévő rafahi határátkelőt ellenőrzi, amelyen keresztül a létfontosságú segélyszállítmányok újraindultak, közölte, hogy „pozitív jeleket” kapott minden féltől a megállapodás lehetséges meghosszabbításáról.

Izrael szerint a tűzszünet meghosszabbítható, ha a Hamász továbbra is legalább napi 10 túszt enged szabadon.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.