BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Élő közvetítés
folyamatosan frissül

Az izraeli háború 50. napja – Még több mint 200-an a Hamász túszai

Összefoglaló:

Izrael 39 bebörtönzött palesztin foglyot, 24 nőt és 15 tinédzsert engedett szabadon a Hamásszal kötött megállapodás részeként pénteken késő este. A palesztinok szabadon bocsátására azután került sor, hogy pénteken a Hamász palesztin iszlamista szervezet által fogva tartott túszok közül 13 ember visszatért a zsidó állam területére. A Hamász összesen 24 túszt engedett szabadon pénteken, 13 izraeli állampolgárt, 10 thaiföldit és egy Fülöp-szigeteki vendégmunkást.

Izraeli katonák az izraeli Ofera ellenőrzőponton a Gázai övezetet uraló, palesztin iszlamista Hamász szervezet által fogva tartott túszok első csoportjának érkezése napján, november 24-én. 
Fotó: Alaa Badarneh

A The Times of Israel beszámolója szerint a szabadon engedett 13 izraeli túsz többsége jó fizikai állapotban van. Nyolc embert a Schneider Gyermekgyógyászati Központba szállítottak. Az orvosok előzetes vizsgálata alapján az intézmény azt közölte, hogy mind a nyolcan jó fizikai állapotban van.

A másik öt kiszabadult túszt, akik mind idős nők voltak, a Wolfson Medical Centerbe szállították. A kórház szerint néhányan „gyengék és kimerültek” voltak.

Mark Regev, az izraeli miniszterelnök külföldi médiával foglalkozó tanácsadója a Fox Newsnak nyilatkozva elmondta: Izraelt nem lepte meg, hogy nem voltak amerikai állampolgárok a Hamász által szabadon engedett első túszcsoportban. „Ez nem ért minket meglepetésként, tudtuk ugyanis, hogy a thaiak közvetlenül tárgyaltak Iránnal” – mondta. Regev szerint Irán képes volt befolyásolni a Hamászt, és tárgyalni tudott a thai állampolgárok szabadon bocsátásáról.

Doron Spielman, az izraeli védelmi erők hivatalos képviselője szombat hajnalban arról beszélt, hogy a Hamász még mindig mintegy 215 túszt tart fogva a Gázai övezetben. Az illetékes szerint „sok esetben nem tudjuk, hogy meghaltak-e, vagy élnek. Próbálunk hírszerzési információkat szerezni, de tudjuk, hogy többen közülük meghaltak”.

Ugyancsak Doron Spielman hajnalban bejelentette, hogy az izraeli hadsereg megtiltotta a Gázai övezet északi része lakóinak, hogy visszatérjenek otthonaikba a pénteken Gázában életbe lépett négynapos fegyverszünet idejére. „Több százezer szórólapot dobtunk le a Gázai övezet déli részén, valamint üzeneteket tettünk közzé a közösségi médiában, arról értesítve a lakosokat, hogy Gáza északi része háborús övezet. Saját biztonságuk érdekében nem engedjük, hogy visszatérjenek erre a területre” – mondta.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.