Joe Biden amerikai elnök szerint szükség lenne az izraeli kormány átalakítására, hogy ne forduljon el a zsidó államtól a világ. A politikus erről kedden beszélt egy washingtoni kampányeseményen.
Joe Biden a demokrata párt pénzügyi támogatói előtt tartott beszédében kifejtette, hogy a jelenlegi Izrael történetének legkonzervatívabb kormánya, ez a kabinet nem akar kétállami megoldást az izraeli–palesztin konfliktus lezárásaként.
Joe Biden úgy fogalmazott, hogy
Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek kemény döntést kell hoznia, amit azzal támasztott alá, hogy Izrael a válogatás nélküli bombatámadások miatt kezdi elveszíteni a világ támogatását.
Megjegyezte, hogy az izraeli kormányfőnek meg kell erősítenie és változtatnia kormányát, hogy képes legyen hosszú távú megoldást találni az izraeli–palesztin konfliktusra.
Borrell: példátlan, igazolhatatlan és védhetetlen az izraeli hadsereg gázai pusztításaA halálos áldozatok számát még nem lehet teljes pontossággal megbecsülni, de lehet akár húszezer is. |
Joe Biden hétfőn a zsidó közösség tagjai számára a hanuka alkalmából tartott fogadáson azt mondta, hogy az Egyesült Államok folytatja Izrael katonai támogatását, amíg meg nem szabadul a Hamásztól, de hozzátette, hogy Izraelnek nagyon óvatosnak kell lennie ebben, mert „a világ közvéleménye egyik napról a másikra meg tud változni”, amit nem szabad hagyni.
Az elnök határozottan elítélte az Izrael és Hamász közötti háború miatt erősödő antiszemitizmust.
Értékes nászajándékot kapnak Izraelben a katonaházaspárok
Egy nemzet polgárai mindig hálával tartoznak a katonáiknak, akik akár az életük árán is védik az országot. Izraelben ezt a hálát most teljesen új formába is önti a lakosság. Nonprofit szervezetek adománygyűjtést indítottak, hogy a befolyt pénzből értékes nászajándékot adhassanak azoknak a jegyeseknek vagy házaspároknak, akik a kötelező katonai szolgálat alatt találtak egymásra. A támogatást azok az aktív szolgálatot teljesítők kaphatják meg, akik az eljegyzés idején vagy a házasságkötéskor mind a ketten szolgálatot teljesítettek.