BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
KLAPKA György

Megérkezett Tatára az első szupertank

A magyar kormány a következő években összesen 44 Leopard A7-es tankkal fejleszti az ország haderejét, emelett több támogató járművet is beszerez.

A tatai Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyájában csütörtökön átadták az első, magyar igények szerint fejlesztett Leopard 2A7HU harckocsit, Leguan 2HU hídvetőt és Wisent 2HU műszaki vontatót.

KLAPKA György
Fotó: Bodnár Boglárka

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az alakulótéren a magyar haderőfejlesztés koronaékszereinek nevezte a Leopardokat, és elmondta, a most átvett tankok a német haderőnél lévőknél is korszerűbbek, a világ legmodernebb harcjárművei.

A magyar páncélos fegyvernem megújítására 2028-ig 44 Leopard A7-es érkezik Magyarországra, valamint öt Wisent műszaki mentőjármű és három Leguan hídvető, illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítő tartalék alkatrészek, speciális eszközök és szimulátorok.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is, hogy kiemelten figyelnek a tatai alakulatra, az „Embert a vasra!” toborzókampány keretében az újonnan beérkező technika mellé a legkiválóbb magyar fiatalokat szeretnék alkalmazni a magyar hadseregben. Hozzátette, hogy Tatára PzH 2000-es önjáró lövegek kezeléséhez toboroznak most tüzéreket.

A miniszter elmondta, a Leopard több mint húsz ország haderejének gerincét alkotja, a Magyarországon rendszeresített verzió képezi az alapját a típus további fejlesztésének, az A8-as konfiguráció elkészítésének. A 70 tonnás jármű 70 kilométeres sebességgel képes haladni terepen. Rétegzett páncélzata van, és a küzdőtértől elkülönülő lőszertároló biztosítja a kezelő személyzet biztonságát és túlélését.

Orbán Viktor még augusztusban jelentette be, hogy Magyarország részt vesz az új német szupertank, a KF51 Panther (magyarul Párduc) harckocsi fejlesztésében. Hiúzt gyártunk, Leopardot veszünk, és beszálltunk a Párduc fejlesztésébe – mondta a bejelentéskor a miniszterelnök.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.