BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízezer doboz cigin kotlottak a tyúkólban a csempészek

Százmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés udvarának melléképületében.

Előzetes bűnügyi információk alapján egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés ingatlanját vizsgálták át az egyenruhások november végén.

A baromfiudvar 46 ezer cigarettát rejtett.
Fotó: NAV

A padlást, a pincét, de még a gazdasági épületeket is alaposan átnézték a pénzügyőrök , akiknek „Lili”, a NAV Bevetési Igazgatósága cigaretta- és bankjegykereső kutyája volt a segítségükre.

A baromfiudvar melletti zegzugos épületben, az egyik lelakatolt ajtó mögött több mint 46 ezer doboz adózatlan cigaretta volt elrejtve.

A házban élő férfi azt mondta, hogy a kamrát kölcsönadta az egyik ismerősének, csak azt nem tudta, hogy milyen célból.

Égből pottyant cigaretták – a NAV azonnal lefoglalta a csempészárut

Jó fülest kapott az adóhatóság: cigarettacsempészekre csaptak le Fülesen.

A pénzügyőrök a falusi ház sufnijában talált, mintegy 100 millió forint értékű csempészcigarettát lefoglalták. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt eljárást indítottak. A jogsértés elkövetője akár százmillió forint bírsággal is számolhat.

Lili kutya beszerzéséhez az Európai Unió CCEI programja nyújtott pénzügyi támogatást.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.