BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Fenyegetőzik Kim Jodzsong: a Koreai Néphadsereg fegyvereit már kibiztosították

Kim Dzsongun húga szerint a rezsim azonnal csapással reagál bármilyen provokációra.

Kim Jodzsong, Észak-Korea legfelsőbb vezetője, Kim Dzsongun húgának kijelentései azután hangzottak el, hogy a dél-koreai hadsereg közölte, hogy Észak-Korea több mint 60 tüzérségi lövedéket lőtt ki szombaton a vitatott tengeri határaik közelében. Emellett előző nap is komoly sortüzet mértek a területre.

Fotó: AFP

Észak-Korea vasárnap ismét mintegy 90 lövést adott le – közölte Dél-Korea.  Az északi hadsereg nem tagadta a lövéseket, ugyanakkor azt állították, hogy nem jelentenek veszélyt a délre, miután a lőgyakorlatot a határral párhuzamosan hajtották végre.

Még egyszer emlékeztetek mindenkit arra, hogy a Koreai Néphadsereg (KPA) fegyvereit már kibiztosították

- mondta Kim Jodzsong. Megismételte azt is, hogy azonnali katonai csapással válaszolnak  a legkisebb provokációra is.

Bár Dél-Korea tengeri lőgyakorlatot tartott pénteken válaszul a tüzérségi lövedékekre, a dél-koreai Yonhap hírügynökség közölte, hogy a szombati események után nem tervezik ezt. 

Közben a dél-koreai hadsereg felszólította Észak-Koreát, hogy hagyjon fel a feszültséget növelő határközeli katonai tevékenységgel. Egyúttal a határhoz közeli szigetek lakóit felszólították, hogy  elővigyázatosságból ne menjenek ki a szabadba. 

Mindemellett készültségbe helyezték a dél-koreai csapatokat Jeonpjeong szigetén, amelyet 2020-ban észak-koreai tüzérségi csapás ért.
 A dél-koreai vezérkar azzal vádolta meg a kommunista északi szomszédot, hogy az áprilisi parlamenti választások előtt további feszültséget próbál kelteni. A két Korea tengeri határvidékén 1999 óta számos, halálos áldozatokkal is járó összecsapás történt. Egy 2018-as egyezményben Phenjan és Szöul vállalta, hogy nem tartanak tüzérségi gyakorlatokat és légi megfigyelést sem a határ mentén kialakított ütközőzónákban.

Ukrajna bizonyítékokkal igazolta, hogy Oroszország észak-koreai rakétákkal vívja a háborút

Megvizsgálták a Harkivban bevetett rakéták maradványait, és biztos, hogy nem orosz fegyverekről van szó.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.