Kongresszust tartott a Párbeszéd-Zöldek, a delegáltak – többek között – döntöttek az európai parlamenti (EP-) választási listáról, valamint a két korábban lemondott elnökségi tag pótlásáról. 

20230419 BudapestKarácsony Gergely főpolgármester sajtótájékoztatójaFotó: Kallus György LUS Világgazdaság  VG
Fotó: Kallus György/Világgazdaság

A közleményük szerint a szavazások eredményeként „erős, zöld, civilekből és aktivistákból álló EP-lista jött létre” Jávor Benedekkel az élen, aki Karácsony Gergely főpolgármesterrel együtt újra bekerült a párt elnökségébe. Hangsúlyozták, a pártok és az önkormányzatok politikusainak jelentős szerepük van a környezeti és éghajlati válság elleni küzdelemben. „A Párbeszéd-Zöldek elkötelezett a zöld értékek, a klímaválság elleni hatékony fellépés mellett, és ezt igyekszik markánsan érvényre juttatni a június 9-i önkormányzati és EP-választás során is” – olvasható a közleményben, amely szerint „zöldpolitikusok mellett számos elkötelezett, szakértő civil és fiatal” is felkerült a párt listájára.

Közölték: az európai parlamenti lista első öt helyén Jávor Benedek elnökségi tag, Budapest brüsszeli irodájának vezetője, korábbi EP-képviselő, Hlavács Judit civil akkumulátorgyár-ellenes aktivista, korábbi gödi önkormányzati képviselő, Kocsis Krisztián neurobiológus kutató, a Roma Műhely vezetője, Szabó Tímea parlamenti frakcióvezető, Karácsony Gergely főpolgármester, elnökségi tag szerepel. Céljuk, hogy tovább erősítsék a zöld értékek képviseletét a június 9-i választásokon, amelyek alapját a már több párt és önkormányzat által is aláírt, 14 pontos Zöld minimum programunk adja. 

Vitézy nekiment Karácsony Gergelynek – a BKK korábbi vezetője megüzente: mihamarabb vissza kell vonni az elhibázott járatritkítást

Vitézy Dávid nyílt levelet írt Karácsony Gergelynek. A BKK korábbi vezérigazgatója szerint a Budapesti Közlekedési Központ fű alatt vezette be a járatritkítást.