BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az építészeti államtitkár kritizálta a Mol-tornyot, de nem zavarja, hogy a rákosrendezői beruházás látszódni fog a Hősök teréről

Lánszki Regő építészeti államtitkár arról beszélt egy interjúban, hogyan kéne fejleszteni Budapesten. A rákosrendezői beruházással kapcsolatban elmondta, sajnálja, hogy abban a fejlesztésben csak a toronyházak kérdése került szóba. Véleménye szerint Budapesten belül vannak olyan zónák, ahol a sűrűséget növelni kellene, akár magassággal is.

„Amit mi itt elképzelünk, az arról szól, hogy a lehető legnagyobb, egybefüggő zöld területet hozzuk létre vonzó funkciókkal. Ezt szolgálja nemcsak Rákosrendező, hanem az egész vasúti tengely vizsgálata és rekonstrukciója egészen a Nyugati pályaudvarig” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Lánszki Regő építészeti államtitkár.

HZ1_248320240209 budapest lanszki rego allamtitkar havran zoltan magyar nemzet20240209 budapest lanszki rego allamtitkar havran zoltan magyar nemzet
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára szerint 

Ez akkora terület, hogy különböző sűrűséggel másfél-kettő, vagy akár két és fél millió négyzetméternyi beépítés megvalósul.

A politikus felhívta a figyelmet: itt sem arról kell beszélni, hogy mi hány méteres, hanem hogy miként fog kinézni. Furcsának tartja, amikor egyes csoportok azzal riogatnak, hogy ezek az épületek a Hősök teréről is látszódni fognak. 

Ha egy épület látszódik valahonnan, az önmagában nem baj, sőt éppen akkor lenne probléma, ha olyan épületek épülnének, amelyeket rejtegetni kell

– tette hozzá. Mint mondta, a magasházakról Budapesten nagyon régóta folyik a vita, már száz éve is terveztek ilyeneket és pontosan az előbb említettek alapján, itt nem az a lényeg, hogy valami milyen magas, hanem az, hogy milyen minőségű. 

NZ2_620220221208 Budapest
A Mol Campus épülete
fotó: Nagy Zoltán (NZ)
Metropol20221208 BudapestA Mol Campus épületefotó: Nagy Zoltán (NZ)Metropol
Fotó: Nagy Zoltán

Budapestnek alapvető eleganciája és alapvető karaktere van, amelyet nem szabad megbontani

– jegyezte meg, azonban úgy folytatta, amennyiben a Várról vagy a Gellért-hegyről végignézve Budapestnek jelenleg nincs kontúrja. Szavai szerint ez sok más város, többek között Párizs esetében is így volt, nem véletlen, hogy egy külön negyedet úgy alakítottak ki a francia fővárosban, hogy oda lehessen magasházakat építeni.

Fejezze be az emberek rémisztgetését Karácsony Gergely! A főpolgármester általuk skiccelt, meglehetősen rossz minőségű, hamis látványterveket oszt meg a sajtóban, majd ettől látványosan megijed és ezzel riogatja az embereket – írta korábban Facebook-oldalára Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára. A politikus szerint mindezt úgy teszi a főpolgármester, hogy 

Ennek Budapesten is megvan a létjogosultsága, de nagyon pontosan meg kell határozni, hogy milyen távolságra lehetnek ezek az épületek a központtól, illetve milyen magasságban.

Sajnos erre nem a legjobb példa a már megépült Mol-torony, amely önmagában egy pillérként jelenik meg a tájképen. Ennél sokkal jobb városépítészeti lehetőségeink is vannak

– fogalmazott az államtitkár.

Lázár János elmondta az igazságot: új, óriási városrész épülhet Budapesten – több ezer milliárd forintba kerülne

A világ egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője a század legnagyobb beruházását hajthatja vége Budapest szívében. A projekt részleteiről az építési és közlekedési miniszter beszélt.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.