BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lázár János kiment a tüntetők közé és lehűtötte a kedélyeket

Az építési és közlekedési miniszter személyes egyeztetésre hívta a tiltakozókat, akik a Déli Körvasút miatt vonultak a minisztérium elé.

Tiltakozást szerveztek hétfőn az Építési és Közlekedési Minisztérium budapesti főépülete elé. Az indok a Déli Körvasút beruházás volt, valamint az ezzel összefüggésben sorra kerülő fakivágások.

Lázár János
Lázár János kiment a tüntetők közé, és lehűtötte a kedélyeket. Fotó: Lázár János / Facebook

A néhány tucatnyi tüntető valószínűleg nem számított rá, de az eseményen az építési és közlekedési miniszter is megjelent. Lázár János erről a közösségi oldalán is beszámolt. A demonstráció szervezőinek felhívása szerint a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét már kétszer bevonta a bíróság, a jelenlegi, harmadik engedély is per alatt áll. Megjegyezték, hogy a lakosság 2019 óta tiltakozik, szeretnék, ha meghallanák a hangjukat.

Hangsúlyozták, hogy nem kormányellenes megmozdulásról van szó.

Szeretnék kulturált mederben tartani az eseményt, és konkrétumokkal, szakmai érvekkel meggyőzni a minisztériumot. A tüntetés célja, hogy felhívják Lázár János figyelmét egy korábban tett ígéretére, miszerint a „helyi közösség ellenében semmiféle építkezés nem lesz (…) az ország 93 ezer négyzetkilométerén”. Azt akarják elérni, hogy még időben állítsák meg a visszafordíthatatlan károkozást, amire a beruházó a következő hetekben készül, és végre álljanak szóba a helyiekkel valódi társadalmi egyeztetés keretei között.

Lázár János a tiltakozók számára világossá tette, hogy 

a Déli Körvasút megépítése az ország és a magyar kötöttpályás közlekedésfejlesztés több évtizedes adóssága.

A beruházásra szükség van, ez Magyarország és a magyar gazdaság stratégiai érdeke. Ugyanakkor jelezte, hogy a hogyanokról viszont lehet és kell is egyeztetni. „Sokadjára ugyan, de újra fogunk is. Az Építési és Közlekedési Minisztérium épülete előtt demonstrálókat személyes egyeztetésre hívtam” – tájékoztatott a tárcavezető.

Mit kell tudni a Déli Körvasútról?

Még az év elején írta meg a Világgazdaság, hogy januárban a budai oldalon is megkezdődnek a Déli Körvasút előkészítő munkái. A projekt kivitelezésének felgyorsulása a harmadik környezetvédelmi engedélyének, illetve a módosított építési engedélynek köszönhető. Ezek birtokában ugyanis a vállalkozó, vagyis a V-Híd Zrt. előtt feloldották a korábban elrendelt felfüggesztést, amely a fakivágási és ablakcsere-előkészítési munkavégzésre vonatkozott.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalkozó minden projektfeladatot elvégezhet, ha rendelkezik a szükséges dokumentumokkal, hozzájárulásokkal, engedélyekkel és minden egyéb feltétellel. A fejlesztés folyamatosan érvényes és végrehajtható környezetvédelmi és építési engedéllyel rendelkezett a pesti szakaszán, a Gubacsi úti vasúti híd térségében már korábban is dolgoztak.

A budapesti Ferencváros és Kelenföld vasútállomás közötti rész a magyar vasúthálózat egyik legnagyobb forgalmú (a Keleti pályaudvar–Hegyeshalom vonal mellett), de erősen kapacitáshiányos szakasza. Ezen az útvonalon halad át három, Magyarországot érintő európai uniós vasúti korridor is. Itt található a magyar vasúthálózat legfontosabb Duna-hídja, amelyen a folyót keresztező vasúti forgalom mintegy 95 százaléka bonyolódik.

Ám a már említett kapacitáshiány egyszerre akadályozza a folyamatosan növekvő igényű agglomerációs vasúti személyszállítás megszervezését, valamint a szintén dinamikusan növekvő teherforgalom akadálytalan haladását. Erre a problémára adnak választ a kapacitás növelését célzó, a személyforgalmat és a teherforgalmat egyszerre segítő beavatkozások a vonalszakaszon, amelyet együttesen Déli Körvasútnak neveznek.

Hogy ebbe pontosan milyen beruházási elemek tartoznak, azt az alábbi cikkben foglaltuk össze.

Korszakos fejlesztéssel indul az új év: akár 100 kilométeres sebességgel lehet majd vonattal közlekedni Budapesten belül

Erős hírrel indul a január, felgyorsul ugyanis a katonai célúvá minősített Déli Körvasút kivitelezése. A vállalkozó napokon belül munkába áll, de az önkormányzati választások közelsége miatt borítékolható, hogy ennek nem mindenki fog örülni. Pedig a beruházás vitán felül új alapokra helyezi a fővárosi vasúti közlekedést és az országos vasúti teherforgalmat is, ráadásul abszolút környezetbarát módon.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.