Újabb, csaknem kétszázezer notebookot oszt ki a kormány az általános és középiskolákban, így összesen már mintegy 450 ezer diák tanulhat a költségvetési forrásból beszerzett, korszerű eszközökön

mondta Rétvári Bence, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.  

Brother and sister (13-15, 16-17) using laptop in library
Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól / Fotó: Getty Images

A politikus úgy fogalmazott: míg 2010 előtt a családoknak „azt kellett nézniük, hogy évről évre mennyivel növekszik a tankönyvcsomagok ára”, most nemcsak a könyveket, hanem a laptopokat is ingyen kapják a gyerekek a tanuláshoz. Jelezte, a harmadik éve futó projekt mostani ütemében az 5., 6. és 9. évfolyamon tanulókhoz juttatnak el 193 ezer eszközt, és a laptoposztás a következő tanévben is folytatódni fog. 

„Magyarország legnagyobb léptékű oktatásfejlesztési időszakában vagyunk” jelentette ki Rétvári Bence, aki felidézte azt is, hogy az elmúlt években 1400 milliárd forintból 5680 óvoda- és iskolafejlesztést valósított meg a kormány. Emellett négy év alatt 93,5 százalékkal emelik a pedagógusok bérét tette hozzá. Az államtitkár azt is mondta, hogy nem szabad elfelejteni, hogy a pedagógusok béremeléséhez és a tanulói notebookok kiosztásához az nem járult hozzá, „Brüsszelből egyetlen eurócent uniós forrás nem érkezett” ezekre a célokra. 

2022-ben és 2023-ban 120 ezer, illetve 140 ezer laptopot kaptak a tanárok és diákok ingyenesen az iskolákban. 

Korábban Rétvári Bence azt írta, hogy a kormány az eszközök biztosítása mellett elképesztően sok digitális oktatási tartalmat is fejlesztett a Nemzeti Köznevelési Portálon, más néven Okosportálon.

Az állami tankönyvek mindkét sorozata elérhető okostankönyv formában, így több mint 200 okostankönyvhöz férnek hozzá ingyenesen a diákok, a tanárok munkáját pedig speciálisan a számukra fejlesztett tartalmak, kézikönyvek segítik

közölte. Hozzátette: a tanulást több ezer interaktív feladat és digitális tartalom támogatja.