Lánchídbotrány: a korrupció gyanúja vetül Karácsonyra Vitézy szerint
Rácáfolt Karácsony Gergelyre a hídpénzbotrányról szóló Kehi-jelentés, amely időbeli összefüggést tárt fel a Lánchíddal kapcsolatban lefolytatott közbeszerzés és a számlagyáros ügyvéd cégének történt gyanús utalások között – írja a Mandiner. A lapnak reagált Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt.

Várjuk a vizsgálatok és a nyomozó hatóságok munkájának eredményeit. Az eddig kiderült információk felvetik a korrupció gyanúját, de egyelőre nem lehet tisztán látni az ügyben
– nyilatkozta a Mandinernek Vitézy Dávid a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hídpénzbotránnyal kapcsolatos jelentéséről, amely múlt héten került nyilvánosságra.
Majd másfél milliárdot vettek fel készpénzben
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla , minimum több furcsaság is fellelhető Karácsony Gergely főpolgármesteri ciklusának legemblematikusabb projektje körül. Az eleve jókora késéssel és a vártnál drágábban megvalósuló beruházásra azóta vetül a korrupció árnya, hogy januárban kiderült, két év alatt 1,4 milliárd forint mehetett a Lánchíd kivitelezőjétől, az A-Híd Zrt.-től egy számlagyárügy gyanúsítottjának cégéhez.
A Kehi jelentése megállapította, hogy az A-Híd Zrt. által a Sunstrike Hungary Kft.-nek átutalt, több mint másfél milliárd forintból 1,3 milliárdot készpénzben vettek fel.
Az átutalt összegből – a tranzakciók időpontja és összege alapján beazonosítható módon – 1 343 174 000 forintot 39 alkalommal, jellemzően az átutalás napján vagy az azt követő néhány napon belül készpénzben felvettek.
Az A-Híd Zrt. három alkalommal (2020. november 4., 2020. december 9. és 2021. január 19. napján), már a fővállalkozási szerződés megkötését megelőzően is teljesített átutalásokat a Sunstrike Hungary Kft. részére. Már az első átutalás is időben összefügg a közbeszerzési eljárás folyamatával.
Költségvetési csalás miatt nyomoznak a hatóságok
Az ügyben érintett Vig Mórnál házkutatást tartott a NAV, és büntetőeljárás indult ellene. Különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanújával fogták el december elején. Az adóhatóság egyebek mellett azt vizsgálja, hogy az A-Híd Zrt. számlájáról 2020 novembere és 2022 júliusa között átutaltak-e 1,4 milliárd forintot a Sunstrike Hungary Kft. számlájára, valamint ettől a társaságtól ezt követően továbbutaltak-e 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára.
Az utóbbi azért is lenne támadható, mert a jogászt eltiltották a praxisától, méghozzá jogerősen: 2022 januárjában a Kúria, mivel az ügyvéd bűncselekményt követett el. Ha ennek ellenére érkezett be pénz az ügyvédi letéti számlájára, az különösen problémás.
Ez lehet a második Hagyó-ügy?
Az igazán fontos kérdésre egyelőre még nincs válasz. Ez az, hogy amit látunk, annak van-e köze a főváros által kifizetett közpénzhez. Vagyis hogy a Lánchíd felújítása mögé rejtve jutott-e el ez a milliárdos összeg egy különös magánszemélyhez, aki ki tudja, mire használta fel az összeget. Ha ez így történt, akkor már nem beszélhetünk szimplán a Lánchíd felújításáról, hanem sokkal inkább egy második Hagyó-ügyről.


