BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dancsó Péter és öt másik influenszer ellen is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal

A népszerű hazai influenszereket követő fogyasztók alapvető érdeke, hogy egyértelműen értesülhessenek az egyes tartalmak reklámjellegéről – hangsúlyozta a Gazdasági Versenyhivatal, miután bejelentette, hogy hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat a versenyhatóság. A GVH nemrég lefolytatott gyorselemzése alapján a hazai véleményvezérek többnyire hiányosan vagy egyáltalán nem tüntetik fel a tartalmaik reklámjellegét. Az említett véleményvezérek között van Dancsó Péter is.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyre nagyobb figyelmet fordít a közösségi média felületeken megjelenő reklámoknak, így a véleményvezérek reklámtevékenységének is – közölte a hivatal.

Dancsó Péter
Dancsó Péter az egyik legnagyobb követőtáborral rendelkező influenszer / Fotó: Dancsó Péter/Youtube

A GVH 2023 novemberében online ellenőrzést (sweepet) tartott a hazai influenszerek reklámozási gyakorlatának áttekintése érdekében, melynek során 28 magyar véleményvezért vizsgált a különböző közösségi platformokon (Instagram, YouTube, Facebook, TikTok). A sweep során a GVH feltárta, hogy mindössze az influenszerek 20 százaléka tartja be minden esetben a reklámjelleg feltüntetésére vonatkozó szabályokat, a többség (54 százalék) általában jelzi a promóciós tartalom tényét, de nem mindig, míg a véleményvezérek mintegy negyede soha, vagy csak nagyon ritkán tesz közzé bárminemű tájékoztatást. A vizsgált tartalmak fizetett jellegének feltüntetési módjában is tapasztalt hiányosságokat a GVH.

A gyorselemzés tapasztalatai, a további adatok alapján, illetve az észlelt valószínűsíthetően jogsértő kereskedelmi gyakorlatok miatt a GVH hat hazai influenszert (Dancsó Péter – „Videómánia”; Forstner Csenge, Fördős Zoltán – „Fördős Zé”, Halmi Bence, Kása Roland – „Rolix”, Strenner Antal – „Whisper Ton”) érintően indított versenyfelügyeleti eljárásokat.

A nemzeti versenyhatóság észlelte ugyanis, hogy a véleményvezérek közösségi platformjain egyes reklámozó vállalkozások termékeit, szolgáltatásait, vagy márkáit népszerűsítő tartalmak jelentek meg, amelyekért cserébe a vállalkozások valószínűsíthetően ellenszolgáltatást nyújtottak az ügynökségként eljáró vállalkozásnak és az influenszernek is. Az ellenszolgáltatás ténye azonban sem a vizsgált tartalmak képi világából, sem a videók során elhangzó információkból, sem a tartalmakhoz kapcsolt leírásokból nem tűnik ki egyértelműen a fogyasztók számára.

Az úgynevezett „érdek-elvű” felelősségből következően ugyanazon magatartásért több vállalkozás felelőssége megállapítható lehet. Ezért a GVH az influenszerek mellett – valószínűsíthető közreműködői szerepükre tekintettel reklámügynökségeket, illetve több megrendelőt, érintett hirdető vállalkozást is eljárás alá vont. Utóbbiak közül hatékonysági szempontok alapján a legjellemzőbb, leggyakrabban hirdető és legnagyobb árbevételű cégeket vonta be a vizsgálatba a versenyhatóság.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.