Fico-merénylet: kaotikusan működő szlovák biztonsági szervek
A szerdán meglőtt Robert Fico kormányfő biztonsági szolgálata teljes csődöt mondott Hamran István korábbi szlovák országos rendőrfőkapitány szerint. Hamran ezt azzal is magyarázza, hogy a személycserék, a 2023 szeptemberi parlamenti választás utáni tisztogatások a szakértői állományt sem kímélték.

A volt rendőrkapitány csupán egyetlen példát emelt ki: az Alkotmányos Tisztviselőket Védő Hivatal élére a kormánykoalíciós, Peter Pellegrini vezette Hlas (Hang) párt járási elnökét nevezték ki, aki a Szlovák Dzsúdószövetség elnöke is.
Juraj Zábojník, a magas rangú politikusokat védő hivatal korábbi igazgatója is szörnyülködve beszélt a történtekről. Szerinte durva szakmai hiba, hogy egy 70 év feletti ember senkitől sem akadályozva öt lövést adjon le a kormányfőre.
A kudarcot jól mutatja, hogy csak a politikus sebesült meg, viszont egyetlen testőr sem.
Ráadásul a megelőzést is mellőzték, egyetlen civil ruhás biztonsági sem vegyült el a tömegben, ami nem is volt tömeg, legfeljebb 40-50 ember. Pedig a kihelyezett kormányülésen ott volt a szlovák titkosszolgálat igazgatója is az embereivel.
Zábojník arra is figyelmeztetett, hogy az aktív politikusok között számos kockázatot jelentő is található, olyanok, akik hamarabb beszélnek, mint gondolkodnak, akik csak szítják a feszültségeket.
Ugyanezt hangsúlyozta Iveta Radicová, aki 2010 és 2012 között volt Szlovákia miniszterelnöke. Szociológusként a politikusok felelősségére hívta fel a figyelmet. A szlovák politikai életben jó ideje mérgezett a légkör. A merényletet követően Andrej Danko, a nacionalista SNS kormánypárt elnöke és Lubos Blaha, a Smer jelölte parlamenti alelnök leplezetlenül az ellenzéket és az újságírókat okolta a történtekért.
A merénylet elkövetőjével, Juraj Cintula 71 éves amatőr íróval már a rendőrség épületében vett fel valaki egy 20 másodperces videót arról, hogy miért követte el a merényletet, s a felvétel még szerdán este napvilágot látott.
A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) zilált állapotú. A Matovic-Heger-kormányok idején leváltották a titkosszolgálat igazgatóját és helyettesét, sőt rendőrségi eljárás indult ellenük, és máig sincs teljes értékű igazgatója.


