Ennél csak egy nagyobb metamfetamin szállítmányt fogtak Európában
Európa második legnagyobb metamfetaminfogását hajtották végre Spanyolországban, ahol 1,8 tonna, Mexikóból származó veszélyes kábítószert foglaltak le a mexikói Sinaloa drogkartell spanyolországi szervezetének felszámolásával egy időben – közölték csütörtökön a helyi hatóságok Valenciában.

A spanyol rendőrség beszámolója szerint a bűnszervezet Madrid, Valencia és Alicante városokban, illetve Tenerife szigetén tevékenykedett, ahonnan a kábítószert Európa egész területén terítették. A művelet során öt gyanúsítottat fogtak el, három spanyol és egy-egy mexikói, illetve román állampolgárt, köztük van a bűnbanda spanyolországi vezetőjét.
Az őrizetbe vettek egy olyan csoporthoz tartoztak, amely a Mexikóból származó kábítószer szállításáért felelt – ismertette a rendőrségi akciót vezető Marcelino Fernández Valenciában tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a bűnözők a drogokat járművekbe, illetve háztartási gépekbe rejtve csempészték főként közép-európai országokba, mivel Spanyolországban kevésbé fogyasztanak metamfetamint.
Az élénkítő hatású, szintetikusan előállított kábítószert gyakran kristályos formában árusítják. Ez a partidrog különösen veszélyesnek számít, mert fogyasztása gyorsan függőséget eredményez, és súlyos egészségügyi problémákhoz vezet.