BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf

Szalay-Bobrovniczky: nem lehet kizárni, hogy ismét a fegyvereké lesz a szó Európában

A honvédelmi miniszter a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Szent István Király Múzeum közös tárlatának megnyitása alkalmából mondott beszédet.

Nem tekinthetjük sajnos azt a forgatókönyvet sem kizártnak, hogy ismét a fegyvereké lehet a szó Európában. Ennek az elkerüléséhez erőre van szükségünk – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Hadimustra – A magyar hadtörténet évszázadainak emlékei című időszaki kiállítás pénteki, székesfehérvári megnyitóján.

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter / Fotó: Bodnár Boglárka

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Szent István Király Múzeum közös tárlatának megnyitása alkalmából mondott beszédében kiemelte: ravaszul, de egyre nyíltabban lopakodik be a háború a mindennapjainkba, és a legnagyobb védelmi szövetségbe, a NATO-ba is, amelynek számos európai uniós tagja is van. Egyre-másra nyilatkoznak meg ezeknek az európai uniós országoknak a vezetői annak a lehetőségéről, hogy a szomszédunkban már két éve dúló véres háborúban valamilyen formában vagy nekik, vagy a NATO-nak meg kellene jelennie. Ebből Magyarország ki fog maradni – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tárlat emlékeztet hazánk katonai nagyságára, 

erőt, hitet és kitartást ad a ma katonájának és a ma magyar társadalmának ahhoz, hogy szeresse legdicsőbb és legdélcegebb fiait, a magyar katonát.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Hadimustra – A magyar hadtörténet évszázadainak emlékei című tárlat megnyitóján kijelentette, hogy a huszár a magyar nemzeti karakter egyenruhába öntött formája.

A miniszter beszédében kiemelte: előbb volt a magyar, aztán a huszár, vagy fordítva, ezzel lehet vitatkozni, de a kettő nagyon összeforrt egymással. Úgy vélte, a könnyűlovas-harcmodor, az okos, bátor, de nem vakmerő, elszánt, mozgékony, gondolkodó katonatípus talán a huszárban jelentkezik a legjobban, és megmutatja, mit is tehet egy kis ország vas és érc nélkül, ha a leleményét és a tehetségét használja.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tárlaton a magyar honvédelem legnagyobb kincsei vonulnak fel, a létező legértékesebb relikviái és hősei jelennek meg.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a kiállításon megelevenedik gróf Hadik András ragyogó karrierje, Simonyi József huszárezredes és Szurmay Sándor tábornok hőstettei, de láthatók Damjanich János, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Dessewffy Arisztid és Schweidel József személyes tárgyai, kisebb-nagyobb emlékei is.

Cser-Palkovics András polgármester fantasztikusnak nevezte a gyűjteményt, 

ami a következő esztendőben megtekinthető lesz Székesfehérváron, amely katonavárosként büszke katonai hagyományaira, miközben a jelenben is vállalja azt a feladatot és felelősséget, amit a haza védelme ráruház. Rámutatott, hogy a vitrinekben lévő emlékek és tárgyak „a történelemről mesélnek”, sok eszköz, történet, fénykép, zászló rengeteg szenvedésről ad tanúbizonyságot, de megmutatja a hősiességet is.

A városvezető szerint éppen ezért minél több fiatalnak látnia kell a tárlatot, hogy erősödjön bennük a hazaszeretet és a nemzet iránti elkötelezettség.

A Szent István Király Múzeum 18 termében ezernél több műtárgy, látványos idővonal és sokrétű digitális tartalom segítségével enged bepillantást a tárlat a magyar hadtörténelem elmúlt évszázadaiba, az oszmán uralom elleni küzdelemtől napjaink honvédségének fegyverzetéig.   

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.