Közélet

Szijjártó: Megvan a következő magyar űrhajós – videó

Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát.

„Lesz hamarosan egy magyar fiatalember, aki nem ezen a szokványos módon repül majd, mint mi, hanem egészen másként. Negyvennégy esztendővel ezelőtt repült fel  Farkas Bertalan első magyar űrhajósként az űrbe, most küszöbönáll a következő magyar űrhajós küldetés” – fogalmazott Szijjártó Péter a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, brüsszeli látogatása előtt, ahol részt vesz az uniós külügyminiszterek tanácskozásán.

Szijjártó Péter
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

A külügy ás külgazdasági miniszter közölte: az űripar a fejlett nemzeti iparágak közé tartozik, ezért úgy döntöttek, hogy nemzeti kutatóprogramot indítanak, hogy a nemzeti fejlesztések vívmányait tovább tökéletesítsék. A 240 jelentkező közül négy jelöltet választottak ki, a részt vevők kiképzésen estek át. 

A tegnapi éjszaka folyamán a szakértői bizottság meghozta a végleges döntését. Eszerint Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutató űrhajós

– közölte a politikus a hétfői videójában. Hozzátette, hogy egy tartalékos űrhajós kijelölésére is sor került, a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula személyében, és mind a ketten végig csinálják a kiképzés utolsó fázisát. Szijjártó azt is elmondta, hogy a két jelölt hamarosan elutaznak az Egyesült Államokba, ahol a NASA és az Axiom Space kiképzésén vesznek részt. 

Még nem ipari mértékű a magyar űrprogram, de tele van lehetőségekkel

Néhány év alatt gyakorlatilag a semmiből épült fel a magyar űrprojekt: zajlik a következő magyar űrhajós kiválasztása, a hazai űroktatás első okleveles szakemberei is megvannak már, és ugyan még nem ipari mértékű a magyar program, de végtelennek tűnnek a lehetőségek.

 

 

Szijjártó Péter űrhajós űrprogram
Kapcsolódó cikkek